Közel 4 millió forintos számlát is kaphat az a fiatal túrázó, akit két társa hátrahagyott az osztrák Alpokban, miután a hóviharban már nem tudta folytatni...
Agnes Buzyn francia egészségügyi miniszter péntek esti bejelentése szerint Franciaországban is megjelent a tüdőgyulladást okozó új koronavírus. Nohacsütörtöki értesülések szerint öt embert (négyet Skóciában, egyet Észak-Írországban) kezelnek az Egyesült Királyságban is a tüdőgyulladást okozó új koronavírusra jellemző fertőzési tünetekkel; a francia az első megerősített eset Európában. Magyarországon egyelőre nincs érintettje a járványnak.
A francia miniszteri bejelentés szerint az első esetet Bordeaux-ban, a másodikat Párizs térségében jelentették. Agnes Buzyn valószínűsítette, hogy további esetek is lesznek.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteki bejelentése szerint
Mindezt a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) is megerősítette pénteken. Közleményük szerint Magyarországon nincs koronavírusos beteg és kevés az esélye a járványnak. Hozzátették: fokozottan figyelemmel kísérik a kínai koronavírus járványt, és amint indokolttá válik, megteszik a szükséges intézkedéseket.
Ezt Szijjártó Péter is hangsúlyozta: bár nincs magyar érintett, ennek ellenére hoztak intéződéseket, a nagykövetségek és főkonzulátusok világszerte szorosan nyomon követik a fejleményeket, rendszeresen egyeztetnek az egészségügyi hatóságokkal, és ha valahol ez a vírus megjelenik és veszélyt jelenthet magyar állampolgárokra, azonnal figyelmeztetést adnak ki.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Garamszegi László Zsolt,az Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézetének igazgatója pedig arról tájékoztatta a Magyar Hírlapot, hogy már kifejlesztettek egy gyorstesztet, amellyel vérből ki lehet mutatni az új koronavírus okozta megbetegedést. Mint mondta, ez azért fontos, mert a vírus csupán 25 százalékban idéz elő súlyos tüneteket, így sokan nem mennek el orvoshoz. A betegség emiatt gyakran észrevétlen marad: a becslések szerint a hivatalosnál jóval több, ezer-kilencezer ember lehet érintett. Garamszegi László Zsolt kijelentette, hogy
Nagy meglepetést okoztak a magyar fiatalok: ebben még a svédek és a hollandok is lemaradnak mögöttük
A magyar fiatalok 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát.
Nem csak a feledékenység jelezheti az Alzheimer-kórt: 8 figyelmeztető tünet, amit sokan félreértenek
Sokan úgy gondolják, hogy az Alzheimer-kór első jele a memória romlása, pedig a betegség ennél jóval alattomosabban is kezdődhet.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







