10 °C Budapest
60 éve nem volt ilyen a magyar utakon: kezdhetünk bizakodni?

60 éve nem volt ilyen a magyar utakon: kezdhetünk bizakodni?

MTI
2021. május 11. 22:00

Tavaly az 1950-es évek óta először csökkent 500 alá a hazai közutakon elhunytak száma - hangsúlyozta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára kedden a Közlekedési Kultúra Napja nyitórendezvényén elhangzott videóüzenetében.

Hozzátette, azon dolgoznak, hogy egyetlen ember se veszítse el életét közúti balesetben. Az ITM államtitkára szólt arról, a kormány elkötelezett az úthálózat fejlesztése mellett, az egyik fő célkitűzés, hogy bármelyik magyarországi településről 30 percen belül elérhető legyen egy négysávos útszakasz. Az elmúlt öt évben ez az elvárás a települések fele, a lakosok közel háromnegyede esetében teljesült. 2025-re pedig a hazai települések háromnegyedére, tízből kilenc magyar emberre lesz igaz, hogy félórás közelségben lesz egy négysávos úthoz - fogalmazott az államtitkár.

Ismertette, a közúti közlekedésfejlesztési terveket a 2016-ban elindított, jelenleg összesen 3600 milliárd forintos keretösszegű útprogram összegezi. Ennek a jelentős forrásmennyiségnek a nagyobbik részét a magyar emberek munkájának köszönhetően a hazai költségvetésből tudják fedezni.

Az a cél, hogy az évtized közepére Magyarország gyorsforgalmi törzshálózata megközelítse a végleges kiépítés szintjét, 2025-re minden megyei jogú városba és tizenegy határállomásig gyorsforgalmi utakon lehessen majd autózni - mondta Schanda Tamás.

Megjegyezte, az autópályákon, autóutakon nemcsak gyorsabb és kényelmesebb a közlekedés, hanem biztonságosabb is, a gyorsütemű hálózatfejlesztés eredményei a javuló baleseti statisztikákban is megmutatkozhatnak majd.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az államtitkár bejelentette, hogy az idén a 83-as és 834-es főutak csomópontjában lévő pápai körforgalom lett az év körforgalma. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Közlekedéstudományi Egyesület (KTE) közlekedésbiztonsági tagozata szervezésében megvalósult kiírásban a szakmai munkacsoport tíz körforgalmat jelölt, közülük közönségszavazással választották ki a győztest, amely a leadott szavazatok felét kapta - mondta az ITM államtitkára.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 17. 10:17
A független médiaipari lapnak, a Media1-nek nem, egy NER-közeli bulvárlapnak, a Blikknek viszont rea...
Bankmonitor  |  2026. március 16. 11:52
A hitelfelvétel mindig nagy döntés a család életében. Szükséges forrást szerezned például egy lakásv...
Holdblog  |  2026. március 16. 09:30
Óriási ralin van túl az arany, és a legtöbb elemző szerint ugyan fundamentálisan megalapozott a tová...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 17. kedd
Gertrúd
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?