A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve.
A magyar orvosok legalább felének van rendelése a magánegészségügyben az állami munkahelyén kívül. Így a magánellátás és az állami finanszírozású egészségügy a törvény sorai között kiolvasható merev szétválasztása mindenkinek káros lehet, és mindkét rendszert megbéníthatja.
- mondta a 24.hu-nak Leitner György. A magánellátás és az állami finanszírozású egészségügy a törvény sorai között kiolvasható merev szétválasztása mindenkinek káros lehet, és mindkét rendszert megbéníthatja - jelentette ki a Primus Egyesület elnöke, egyben az Affidea Magyarország magánszolgáltató vezérigazgatója.
A szakember szerint az egészségügyi dolgozók jogviszonyának átalakításával az egész rendszerre ható törvényből a béremelés és a hálapénz szigorúbb kriminalizálása örömteli, az előrelépésnek azonban nagy ára van. Például a röghöz kötés, ami a magán- és a közellátást is hátrányos helyzetbe hozhatja szerinte.
A szakértő elmondta: a műtétes szakmákat különösen érzékenyen érintheti a törvény, több szakember, sőt az orvoskamara is azt prognosztizálja, hogy néhány akár el is tűnhet a magánszolgáltatók kínálatából. Az egészségügy komplex rendszer, és sok elemet kell változtatni ahhoz, hogy érdemben javuljon - mondta Leitner. Az egészségügyi ellátásból évről évre egyre nagyobb szeletet kihasító magánegészségügy erősségét azonban nem a fekvőbeteg-ellátás mutatja igazán.
- ismertette. Gyakori az is, hogy közfinanszírozott műtétek, illetve szakorvosi konzultációk kiegészítő vizsgálatait is a magánszféra vállalja magára, tehermentesítve az állami ellátást. A járvány első hulláma idején pedig, amikor a közellátás az akut esetek ellátására korlátozódott, a terhesgondozást és a magzati géndiagnosztikát kiugróan sokan keresték a magánszolgáltatóknál.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







