Fakigondozási munkálatok miatt időszakos erdőlátogatási korlátozást vezet be a Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. (VERGA) a Pintér-hegyi Parkerdő területén – közölte a társaság pénteken.
Az új típusú koronavírus okozta járvány gyorsan terjed és jóval lassabban lehet megfékezni - hangoztatta interneten közvetített hétfői genfi sajtótájékoztatóján Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója. Hangsúlyozta, hogy a korlátozó intézkedéseket lassan kell feloldani, miután a megfelelő közegészségügyi intézkedéseket meghozták.
Úgy vélte hogy a világszerte eddig 115 ezer ember halálát okozó Covid-19 betegség terjedését teljesen csak hatékony oltással lehetne megakadályozni. A globalizáció korában fennáll a Covid-19 újbóli felbukkanásának és újraterjedésének a kockázata - tette hozzá. Mint mondta, egy új stratégiában foglalják össze az új koronavírussal kapcsolatos tapasztalatokat és javaslatokat azon országok számára, amelyek a járványügyi intézkedések lazítását fontolgatják. Kiemelte, hogy a döntések meghozatalánál az emberek egészségének megóvása az elsődleges, és az, hogy mit tudunk a vírusról és viselkedéséről.
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz hat kritériumot említett: a fertőzések ellenőrzés alatt legyenek, az egészségügyi rendszer rendelkezzen megfelelő eszközökkel minden fertőzött kimutatására, tesztelésére, elkülönítésére és kezelésére, valamint le tudja nyomozni ezek kapcsolatait, a lehető legkisebbre kell csökkenteni a fertőzésveszélyt az egészségügyi intézményekben és idősotthonokban, óvintézkedéseket kell életbe léptetni a többi között a munkahelyeken és az iskolákban, biztosítani kell az importált esetek kezelhetőségét, végül pedig azt, hogy a közösségeket teljességgel felkészítették az "új normalitáshoz" történő alkalmazkodásra.
"Minden országnak átfogó intézkedéscsokrot kell foganatosítania a járvány terjedésének lassítására és az életek megmentése végett, azzal a céllal, a fertőzöttek számát alacsony szintre, vagy nullára lehessen csökkenteni" - mondta Tedrosz.
A főigazgató emlékeztetett arra, hogy az új koronavírus tízszer olyan halálos, mint a 2009-ben Mexikóban megjelent és világméretű influenzajárványt okozó A típusú H1N1 altípusú vírus.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
"Az országokban gyűjtött adatok alapján egyre világosabb képünk van az új koronavírusról, viselkedéséről, feltartóztatásának módjairól. Tudjuk, hogy a Covid-19 betegség gyorsan terjed és tudjuk, hogy halálos: tízszer halálosabb, mint a 2009-es világméretű influenzajárványért felelős vírus" - emelte ki.
A 2009-es influenza-világjárványt a H1N1/09 vírus okozta. A 2009 áprilisában felfedezett vírus sertésinfluenza, madárinfluenza és emberi influenza génjeit egyaránt tartalmazta. A járvány Mexikóban kezdődött hónapokkal azelőtt, hogy hivatalosan hírt adtak róla. 2010. január 3-ig a WHO 12 800 megerősített halálesetet tartott nyilván, a valós szám kétségkívül magasabb lehetett.
Óriási bejelentést kapott rengeteg magyar autós: súlyos költség lett olcsóbb, ezt már sokan megérzik
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításainak átlagdíjai országosan 0,8 százalékkal csökkentek a III. negyedévben.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








