13 °C Budapest

Nyaralód, hétvégi házad van? 10 esetből 9-szer így rongálódik meg

2018. július 19. 16:00

Egy-egy népszerű nyaralóhely frekventált területein az ingatlan négyzetméterárak már vetekszenek a fővárosi új beruházások áraival. A tavaszi-nyári időszak azonban nem csak a vásárlások időszaka, hanem a kárbejelentéseké is. Nem árt tehát a nyaralók esetében is a megfelelő biztosítási védelemről gondoskodni a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) szerint.

Ingatlanpiaci elemzések alapján a Balaton északi partján lévő településeken a lakóingatlanok átlagos négyzetméterára idén tavasszal 315 ezer forint volt, ez több mint 20 százalékos drágulásnak felel meg éves szinten. A déli parton lévő ingatlanok ára átlagosan 16 százalékkal, 280 ezer forintra emelkedett egy év alatt. Az élénkülő kereslet az ország többi régióját sem kerülte el. A nyaralók forgalmi értékével párhuzamosan, a szakipari munkák illetve az építőanyagok árának növekedése miatt, megnőtt az újjáépítési értékük is. Mivel a biztosítási szerződésünk ez utóbbit veszi alapul, így érdemes felülvizsgálni a már meglévő ingatlan biztosításunkat, illetve új nyaraló vásárlás esetén erre tekintettel megválasztani a biztosítási fedezetet - írja közleményében a MABISZ.

A tavaszi és a nyári időszak ugyanis nem csak a nyaralóvásárlások időszaka, hanem a kárbejelentéseké is. A Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával létrejött Prevenciós Bűnözés-Statisztikai Adattár (PRE-STAT) webes térinformatikai alkalmazásából például kiderül, hogy Somogy megye Siófoki járásában 2010 és 2017 között minden évben a nyári hónapokban tetőzött a lakásbetörések száma, átlagosan havi 60 esettel. Ezzel szemben a megyeszékhelyen, Kaposváron novemberben és decemberben. Vagyis a szezonalitás jól kimutatható az üdülőövezetekben.

Ugyanakkor a biztosítók adatai szerint a betörések okozta károk nem érik el az összes kárbejelentés tíz százalékát sem. Sokkal inkább jellemzőek a téli fagy, illetve a nyári viharszezon okozta károk. Míg például az állandóan lakott ingatlanoknál a káresetek mindössze 30-40 százaléka származik vízkárból, addig a nyaralók tekintetében ez az arány már a 90 százalékot is megközelíti, köszönhetően főként a nem megfelelő téliesítésnek.

Egy nyaraló esetében ugyanis a tulajdonos csak adott időszakokban használja az ingatlant, ami az év fennmaradó részében üresen áll, ezért a károk észlelése és mérséklése jellemzően később történhet csak meg. Ezt nevezzük lakatlansági kockázatnak, amelyből adódóan a tulajdonos csak később veszi észre, ha kár keletkezik a lakásában. A biztosítók a lakásbiztosításokhoz hasonló fedezetet kínálnak a nyaralókra (a nem állandóan lakott ingatlanokra) is. Figyelembe véve azonban ezen ingatlanok jellemzőit, ezek a biztosítások szolgáltatásaikban, illetve díjszabásukban eltérhetnek a sztenderd lakásbiztosításokétól. A biztosítás megkötése előtt így érdemes több ajánlatot is áttekinteni, de éves szinten néhány tízezer forintért már egy megfelelő alapvédelemhez juthatunk. 

Fontos, hogy betöréses lopás esetén nyújtott kártérítés függ a kialakított vagyonvédelemtől. Egyes biztosítók a megfelelő védelmi eszközök meglétét (pl: biztonsági rács, riasztó távfelügyelettel stb.) a nyaralók esetében szigorúbban veszik. De érdemes arra is odafigyelni, hogy a nyaralóban, még ha csak időszakosan is, tárolunk-e nagyobb értékeket, például fényképezőgépet, számítógépet, kerékpárt, és ajánlott ennek megfelelően kialakítani az ingatlanunk biztosítását.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem