Magyarország területének közel 89 százalékát sújtja legalább közepes mértékű mezőgazdasági aszály.
Számos fórumon halhattuk már, hogy mielőtt külföldre utazunk, gondoskodjunk utasbiztosításról, hiszen az utazás alatt történt balesetek, betegségek, vagy akár a poggyász elvesztése is, jelentős kiadásokkal járhatnak. A legutóbb Thaiföldön történt halálos baleset pedig még inkább ráirányította a figyelmet az utasbiztosítás jelentőségére. Fontos azonban, hogy azzal is tisztában legyünk, mire érdemes figyelni az utasbiztosítás megkötésekor, illetve hogy, mi a teendő baj esetén.
Arról, hogy utazás előtt érdemes utasbiztosítást kötni, már a Pénzcentrum is sokszor írt. Amellett, hogy az utasbiztosítás elengedhetetlen, az sem elhanyagolható, hogy az ahhoz kapcsolódó biztosítási fedezetek mennyire felelnek meg az adott út jellegének. Ma már a legtöbben olyan bankkártyával, illetve hitelkártyával rendelkeznek, amelyekhez utasbiztosítás is kapcsolódik, azonban fontos ellenőrizni, hogy ezek a szolgáltatások milyen mértékű védelmet biztosítanak.
A kártyákba épített fedezetek ugyanis a leggyakrabban csak az általános ügyféligények kielégítését szolgálják. Abban az esetben, ha a bankkártya mellé kapott utasbiztosítási fedezeteket alacsonynak találjuk, mindenképpen ajánlott egyéni utasbiztosítást is kötni. Ezzel a megoldással a kártyába épített utasbiztosítás limitjeinek kimerülése esetén az egyéni utasbiztosítás gondoskodik arról, hogy ne keletkezzenek váratlan, extra kiadásaink.
Az Uniqa Biztosító felhívja a figyelmet, hogy indulás előtt, az utasbiztosítás megkötését követően minden esetben nézzük meg a biztosítási feltételekben, hogy mi a teendőnk kár esetén, valamint mentsük el a baj esetén értesítendő asszisztencia szolgáltatás telefonszámát is.
A cég megjegyzi, hogy az itthon maradó családtagokkal is érdemes megosztani a megkötött biztosítással kapcsolatos alapinformációkat, hiszen abban az esetben, ha a külföldön tartózkodó biztosított nem tud intézkedni, a hozzátartozó a biztosítási adatok ismeretében segíthet kihasználni a biztosítási szolgáltatás előnyeit a szervezésben és az azonnali költségátvállalásban.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Összefoglalva tehát mielőtt külföldre utazunk, gondoskodjunk a megfelelő fedezeteket nyújtó utasbiztosításról és fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hova fordulhatunk baj esetén - tanácsolja a biztosító.







