Újra elérhetővé válhat az Erasmus+ program a korlátozással érintett magyar egyetemek hallgatói számára a 2026/2027-es tanévben.
2017. január és június között 377-en haltak meg az utakon Magyarországon, mely tízzel több, mint tavaly. Most zajlik a Biztonság Hete, melyet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) és az Országos Rendőr-főkapitányság(ORFK) Országos Balesetmegelőzési Bizottságának közös kezdeményezése.
Szeptember 18. és 22. között zajlik az idén először megrendezett Biztonság Hete, melynek keretein belül Budapest 5 kerületében, valamint Pest Megye hat városában találkozhatnak a helyi általános iskolás diákok és tanáraik rendőrökkel, vöröskeresztesekkel, biztosítási szakemberekkel és katasztrófavédelmisekkel, akik látványos bemutatók segítségével hívják fel a diákok figyelmét a balesetek veszélyleire.
A hét aktualitását a szeptember 20-i gyermekek világnapja, illetve a szintén aznap megrendezett biztosítási világnap adja, továbbá fontos még kiemelni, hogy szeptember 21-én rendezik az EDWARD Napot, mely az Európai Nap Közúti Áldozatok Nélkül kezdeményezés napja.
-osztotta meg gondolatait Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár a Biztonság Hete alkalmából szervezett sajtótájékoztatón, ahol az ORFK és a Katasztrófavédelem képviselői is egyetértettek abban, hogy szívesen csatlakoztak a MABISZ-hoz a kezdeményezés életre hívásában.
- osztotta meg érzéseit a programmal kapcsolatban Kiss Csaba rendőr alezredes, miután levetítették a programmal kapcsolatos bemutató filmeket, melyeken leginkább gyerekek kisgyerekek szerepeltek.
Az állam egyébként minden 3 és 18 év közötti gyermekre köt balesetbiztosítást, az idei biztosított szám 1,5 millió körül alakul. A leggyakoribb káresemény a csonttörés vagy csontrepedés, a bejelntések 85 százaléka emiatt érkezik, napi 30 balesetet jelentenek be szüleik az állami biztosítás keretein belül. Az üzleti biztosítók sok fajta baleset-biztosítást árulnak, éves díjuk 600 és 12 ezer forint között változik, természetesen szolgáltatástól és szolgáltatótól függően.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Érdekes, hogy a MABISZ adatai szerint 2016-ban 638 098-an rendelkeztek balesetbiztosítással Magyarországon, 18,5 milliárd forint biztosítási díjat fizettek be, ám a kárkifizetések minösszen 4,6 milliárd forintot tettek ki.
A Biztonság Hetével kapcsolatban további információ található a kezdeményezés Youtube-csatornáján, valamint a www.baleset-megelozes.eu honlapon is.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







