9 °C Budapest

Ezt az oltást még most be kell adni a gyereknek: alig két hét van hátra

2017. augusztus 22. 14:00

A napokban érdemes beadatni a második oltást a szeptemberben közösségbe menő gyermekeknek. Friss adatok szerint évente mintegy 100.000 fertőzést okoz a bárányhimlő Magyarországon, de csak a betegek 40 százalékát jelentik. Az orvoshoz forduló betegek 2-6 szazalékánál szövődmények alakulnak ki, Európában még ma is évi 80 haláleset köthető a betegséghez.

A bárányhimlő elleni hatékony védelemhez két oltásra van szükség , ezért a szeptemberben közösségbe kerülő gyerekeknek legkésőbb augusztus második felében célszerű beadatni az ismétlőoltást is - hívja fel a szülők figyelmét a GSK infektológus szakértője. A legfrissebb statisztikák szerint a betegség tényleges hazai előfordulása több mint duplája a jelentett évi 35-40 ezer esetnek. A szakértő rámutat: veszélyes tévhit, hogy a bárányhimlőn át kell esni, hiszen a betegség akár súlyos szövődményekkel és kórházi kezeléssel is járhat. Hét uniós országban már az oltási rendben szerepel a kétadagos védőoltás - a fertőzés elleni magas fokú védettség a második adag beadása utáni hetekben alakul ki - írja közleményében a vakcinákat gyártó GlaxoSmtihKline.

Egyre több szó esik arról, hogy a sokszor alábecsült, ám nagyon gyakori fertőző betegséget, a lázzal, viszkető hólyagos kiütésekkel járó bárányhimlőt nem szabad félvállról venni.

A szeptemberben óvodába, iskolába kerülő gyerekek között sokszor járványszerűen söpör végig a fertőzés - ami azonban védőoltással elkerülhető, ha időben kialakítjuk a védettséget. Azaz, ha augusztus második felében a gyerekek megkapják a második adag vakcinát is, akkor védetten kezdhetik a tanévet. 

Világszerte a bárányhimlős betegek 90%-a 15 évesnél fiatalabb, döntő többségük 5 év alatti gyermek .

A bárányhimlő elleni védekezés szempontjából az az optimális, ha a kisgyermekek a közösségbe kerülés előtt, 15 és 18 hónapos korban kapják meg a betegség elleni védőoltást 

- foglalta össze dr. Dr. Janitsáry Anna, infektológus szakorvos, a GSK orvosszakértője. A második adagot 6 héttel az első adag után célszerű beadni, de a két dózis beadása között legkevesebb 4 hétnek el kell telnie.

Hozzátette: a szeptemberi óvoda- és iskolakezdés előtt, legkésőbb augusztus második felében célszerű beadatni az ismétlőoltást, hogy a tanév elejére kialakuljon a betegség elleni magas fokú védelem.
A bárányhimlő, melyet a varicella-zoster vírus okoz, cseppfertőzéssel terjed, és átviteléhez testi kontaktus sem szükséges. A vírus a hétköznapi használati tárgyakon, ruházaton is életképes, de leginkább belélegzés útján terjed, elég, ha 20-30 percig közös helyiségben vagyunk a fertőző beteggel. 

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hivatalos adatai szerint a világon évente 4,2 millió szövődményes bárányhimlő-fertőzésből 4200 eset végződik a beteg halálával, ezért a WHO vakcinációs ajánlásában is szerepel a bárányhimlő elleni védőoltás.

Szakértők szerint azért is célszerű védőoltással megelőzni az esetek többségében enyhe lefolyású betegséget, mert az orvoshoz forduló betegek egy részénél különböző szövődmények lépnek fel. A leggyakoribb ilyen a bőr, illetve a lágyrészek bakteriális felülfertőződése, mely akár véráramfertőzéshez is vezethet, de ezen kívül neurológiai elváltozásokat, a kisagy, ritkábban az agyvelő gyulladását is okozhatja. Felnőtt betegeknél a leggyakoribb és legveszélyesebb szövődmény a varicella vírus okozta tüdőgyulladás. 

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A védőoltás elterjedése előtt a bárányhimlő komoly problémát jelentett Európában, évente megközelítőleg 5 millió megbetegedést okozott. A szakemberek ehhez azt teszik hozzá: mivel az oltást egyelőre csak néhány európai ország vezette be programszerűen, ezért a számok ma is hasonló nagyságrendűek. Mindez azt jelenti, hogy Európában évente 3-4 millió beteg fordul orvoshoz a bárányhimlő miatt, a kórházi kezelésre szoruló betegek száma 18-24 ezer között van, és 80 ember belehal a betegségbe, illetve szövődményeibe. 

Két adag vakcina szükséges

Az optimális védelemhez két adag védőoltásra van szükség: a vakcináció tapasztalatait nyomon követő kutatók megállapították, hogy a védőoltás második adagja tovább növelte a védelem eredményességét, ezzel minimalizálva az úgynevezett áttöréses - enyhe lefolyású, de fertőző - esetek arányát. 

A közösségbe kerülő gyermekek mellett a bárányhimlő a várandós nőkre, a többgyermekes családokra és a fertőzésen eddig még át nem esett felnőttekre is veszélyes. A felnőttkori bárányhimlő ráadásul rendszerint súlyosabb lefolyású és ezért a szövődmények előfordulásának kockázata is nagyobb. Ezért a gyermekvállalást tervező, a betegségen át nem esett fiatal nők és párjuk számára is ajánlott az immunizáció. A terhesség időszaka alatt a védőoltás beadása ellenjavallt.

A bárányhimlő elleni védőoltások beadása után leginkább enyhe nemkívánatos tüneteket észlelhetünk. Az oltás helyén leggyakrabban fájdalom, duzzanat, pirosság, bőrkiütés alakulhat ki, illetve hőemelkedés, láz is előfordulhat. A bárányhimlő fokozottan veszélyes a többgyermekes családokra, hiszen a praxistapasztalatok azt mutatják, hogy a még otthon lévő kisebb testvérek betegsége jóval több és erőteljesebb kiütéssel jár, súlyosabb lefolyású és hosszabb ideig tart, mint a közösségben lévő első gyermek megbetegedése. A beoltott gyermekek tehát kisebb testvéreiket, óvoda- és iskolatársaikat is védik.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. február 22. 16:53
Átnézem időnként, melyik osztalékrészvényt - amiket nem tartásra, hanem kereskedésre vettem - mikor...
iO Charts  |  2026. február 22. 10:01
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? Nem tudom, tisztában vagytok-e vele, de egy alapos fundamentális...
MEDIA1  |  2026. február 21. 14:45
Az Orbán-kormány egyik reklámszpotjával találkozott az RTL-en csütörtökről péntekre virradó éjszaka...
Holdblog  |  2026. február 21. 10:15
Ha meg akarsz védeni egy települést, a fal csak a második legjobb megoldás - a legjobb egy jó mély,...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 23. hétfő
Alfréd
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem