16 °C Budapest

Autósok figyelem! Ennyibe kerül jövőre a biztosításunk

2014. november 1. 16:00

Holnaptól lesznek elérhetőek a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás jövő évi tarifái, így az első szerződéseket hétfőtől köthetjük meg. Megkérdeztünk három szakértőt, hogy mire számítanak, mekkora lehet a drágulás idén.

A kötelező gépjármű felelősség biztosítások (KGFB) jelentős részénél a váltás még mindig év végére esik, tavaly mintegy 420 ezren váltottak, és ebből 300 ezer gépjármű esetén biztosítóváltás is történt. Ugyan tavaly az egyik meghatározó szolgáltató árversennyel próbált ügyfeleket vadászni, idén ezt már az általunk megkérdezett szakértők nem tartják valószínűnek.

Mikor hirdetik ki a biztosítók a díjakat?

Alapvetően nem várják azt a szakértők, hogy korábban sor kerülne a díjak kihirdetésére, ezért várhatóan vasárnap hajnaltól lesznek elérhetőek a tarifák, és hétfőtől lehet megkötni az első szerződéseket.

Melyik biztosító milyen stratégiát folytathat? Lesz-e árverseny?

Nem valószínű, hogy a biztosítók árversenybe bonyolódnának, ennek két fő oka van:

  • A növekvő kárarány miatt a további árcsökkentések már veszteségessé tennék a biztosítást
  • Olyan kevesen válthatnak, hogy nem éri meg árversenybe bonyolódni

Mennyien válthatnak?

Tavaly 420 ezer autótulajdonos váltott biztosítást a kampányidőszak alatt, az általunk megkérdezett szakértők válaszát összesítve ez idén nagyjából 290 ezren újíthatják meg szerződéseiket, vagy válthatnak biztosítót.

Olcsóbb lesz a biztosítás?

Nem gondolom azt, hogy bármelyik biztosító lényegesen alacsonyabb tarifát hozna

 - mondta kérdésünkre Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) elnöke. A fő kérdés persze az, hogy mihez képest. Az évközi díjakhoz képest ugyanis alacsonyabb költségekre számíthatunk, viszont a tavalyi kampányidőszakban meghirdetett díjakhoz mérten magasabbak lehetnek a tarifák. Két további meghatározó tényezője van a díj alakulásának:

  • Nőhet, ha kárt okoztunk
  • Csökkenhet, ha nem okoztunk kárt és magasabb bonusz kategóriába kerültünk

Hogyan alakulnak a tarifák?

Az, hogy minden szegmens valamilyen mértékben érinteni fog az emelkedés, abban biztos vagyok

 -mondta Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója. Akik kárt okoztak, azoknak szinte biztos, hogy növekedni fognak a díjaik, ráadásul az átlagdíjak is nőhetnek.

Egyébként az általunk megkérdezett három szakértő szerint öt és tíz százalék közé tehető a drágulás mértéke idén.

Lényeges, hogy ha valakit visszasorolnának málusz kategóriába, jobban teszi, ha biztosítót vált, mert olcsóbban megúszhatja a jövő évi biztosítását.

Melyik biztosítók adhatják a legjobb ajánlatokat?

Vass Gábor, a PBA szakmai vezetője szerint a legjobb ajánlatokat a kisebb biztosítók adhatják, mivel keresztértékesítéssel a kieső összegeket pótolhatják. Természetesen ettől függetlenül lehetnek eltérések a szolgáltatók között.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
Nem mindegy, hogy ki adja a fedezetet

-tette hozzá, ugyanis a jelenlegi KGFB-k összesen 1,5 milliárd forintig térítenek, ami jelentős összeg.

Fontos azonban, hogy nem csak az anyagi kárt kell megtéríteni, hanem az új Polgári törvénykönyv által bevezetett sérelemdíjat is, ami viszont igen jelentős lehet az anyagi kárhoz képest.

Ezért, a szakértő szerint, ha nagyobb biztosítót választunk, nagyobb biztonságban tudhatjuk magunkat, de persze a kisebb biztosítók is megbízható szolgáltatást nyújtanak.

Mire kaphatunk kedvezményeket?

Idén valószínűleg a családosok számíthatnak kedvezményekre a biztosítók többségénél. Az igazán jelentős kedvezményeket viszont azok kaphatják, akik más biztosítási terméket is kötnek a KGFB-vel együtt, legyen az casco, vagy akár lakásbiztosítás. Az együttkötésekkel akár 15-30 százalékos kedvezményeket is kaphatunk a szolgáltatónktól.

Mekkora lehet az online szerződéskötők száma idén?

A KGFB szerződések többségét már online felületen kötik meg, de az internetes felületek évről évre egyre vonzóbbak az ügyfelek számára. A szakértők egyébként 55-60 százalék közé tették azok számát, akik közvetlenül, az interneten kötik meg a felelősségbiztosításukat. 

 

NEKED AJÁNLJUK
Márciusban biztosítsa otthonát MFO-val!

Hazánkban megközelítőleg 4 millió lakott ingatlanon van biztosítás, ami azt jelenti, hogy minden negyedik háztartás védtelen az elemi károk, a tűzesetek vagy épp a betörés...

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem