Csak minden tizedik embernek van balesetbiztosítása

2010. július 29. 10:02

Az UNION Biztosító felmérése szerint az emberek jelentős hányada a közúti közlekedést tartja a legveszélyesebbnek és az általános sérülésektől, valamint az otthoni balesetektől kevésbé tart. Ezzel szemben a statisztikák szerint otthoni balesetben dupla annyian veszítik életüket, mint közúton. Több mint 50 ezer személyi sérülés történik évente hazánkban és minden 15. eset halállal végződik. Míg 2008-ban 996-an haltak meg közúton, otthoni környezetben bekövetkezett balesetben 2005-en vesztették életüket. Az emberekben kialakult megítélés valószínűleg a közúti sérülések nagyobb médiavisszhangjának köszönhető, ugyanakkor a számok tanulsága szerint nem árt tudatosítani - baleset bárkivel, bármikor történhet.

Napjaink biztosítási kultúrájára az jellemző, hogy az emberek főleg olyan biztosításokkal rendelkeznek, melyek megkötését törvény írja elő, vagy banki hitelek felvételéhez kötik. Magyarország több tekintetben is elmarad az európai átlagtól - az élet, az egészség és a baleset biztosítások tekintetében szinte az utolsók között kullogunk.

Míg például az Egyesült Királyságban az emberek 60-70%-a rendelkezik balesetbiztosítással, addig Magyarországon ez a szám alig több mint 10%.

"Manapság főleg az köt balesetbiztosítást, akit egyszer már ért baleset. Ugyanakkor a sérülések gyakorisága miatt mindenki számára célszerű lenne." - mondja Bóna Katalin az UNION Biztosító életbiztosítási üzletág-igazgatója. "Ráadásul egy általános balesetbiztosítás kötése nem is igényel olyan mértékű anyagi ráfordítást, mint például egy életbiztosítás. Egy négyfős család biztosítása már akár havi 2000 forintból megoldható lenne - ennek ellenére mégis csak az emberek tizede él vele."- folytatja a szakember.

A baleset fogalma mindenhol mást jelenthet

Nagy a választék a balesetbiztosítási piacon, a biztosítások pedig ma már nagyon könnyen, weben keresztül vagy személyesen is megköthetők. A biztosítók többnyire kockázatelbírálást sem végeznek. A rendelkezésre álló konstrukciók azonban részleteikben nagyon eltérőek lehetnek. A biztosítás kiválasztása során mindenképpen érdemes körültekintően tájékozódni, hiszen a kínált termékek között nem feltétlenül az árban, sokkal inkább a fedezett balesetek fajtájában és a biztosítási összegekben található jelentős különbség.

Míg korábban univerzális volt a baleset fogalma (a sérült akaratától függetlenül bekövetkező hirtelen, egyszeri külső hatás), addig ma már a megfogalmazás sokkal árnyaltabb és biztosítónként is eltérő lehet. Van, ahol balesetnek csak a "hagyományos" értelemben vett sérülések számítanak, míg mások bizonyos rovarcsípéseket, mérgezéseket és a fertőzőbetegségek egyes fajtáit is annak tekintik.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Ugyanakkor a balesetbiztosítások esetében nem a legrosszabbra kell feltétlenül gondolni, hiszen egy maradandó sérülés miatt kialakult csökkent munkaképesség vagy egy törés miatt elszenvedett kényszerpihenő egyaránt nehézséget okozhat a családi költségvetésben.

Ennek ellenére az UNION Biztosító kutatása szerint a megkérdezettek 71%-a azt tartja fontosnak, hogy a biztosítás inkább több biztosítási eseményre nyújtson kisebb összegű fedezetet, mint kevesebb káresemény után fizessen nagyobb összegű térítést.

Bóna Katalin szerint viszont ahhoz, hogy a biztosítás valódi védelmet nyújtson két fő biztosítási fedezetére: halál és rokkantság esetén, legalább 10-15 millió forintos térítésre lenne szükség - szemben a kevesebb havidíj miatt választott 1,5 millió forintos összeggel. Mivel Magyarországon az átlagos éves nettó kereset 1,6 millió forint, a biztosítás akkor tölti be igazán funkcióját, ha egy kereső családtag halála esetén a biztosítási összeg legalább 5-6 évnyi kieső keresetet fedez. Rokkantság esetén ennek az összegnek még magasabbnak kellene lennie, hiszen ez az állapot még nagyobb terhet ró a családra.

A megfelelő fedezet kiválasztása igenis fontos - "Az európai átlaghoz viszonyítva Magyarországon még viszonylag kevés a tudatos biztosításvásárló. Akikkel még nem történt baj, azok az árat tartják a legfontosabb tényezőnek döntéshelyzetben. Ezzel szemben, akiket már ért baleset, sokkal tudatosabban viselkednek. A káresemények részletes vizsgálata mellett a fedezeti összegeket is figyelemmel kísérik, és sok esetben azok emelése mellett döntenek" - mutatja be a jellemző tendenciát az UNION Biztosító szakembere.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 30. 22:23
A Telex szerint egy kiszivárgott Mediaworks-memóban Zelenszkij lejárató cikkek és telefonos segítség...
Holdblog  |  2026. április 30. 10:18
Mintha újra lejátszaná önmagát a történelem: a Bitcoin 2021 és 2025 végén is csúcsra tört, majd hóna...
Bankmonitor  |  2026. április 30. 08:52
Sokan halogatják, vagy végleg elvetik az egyéni életbiztosítás megkötését, mert félnek az orvosi viz...
KonyhaKontrolling  |  2026. április 30. 08:21
A TBSZ piac legfrissebb szereplője, a Lightyear újabb terméket dobott piacra. Mivel van egy affiliat...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 30. 21:00
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom