30 °C Budapest

Négymilliárdot vitt el a víz

2010. május 18. 05:20

A hétvégi rendkívüli időjárás miatt fél nap alatt több mint 3500 kárbejelentést kaptak a hazai biztosítótársaságok. A szám a következő napokban többszörösére nőhet, mert a természeti csapást elszenvedők jelentős része egyelőre a további károkat igyekszik elkerülni és egyszerűen nem volt ideje belekezdeni a kárrendezésbe. A biztosítók előzetes becslései szerint a heves esőzés, az áradások és a vihar összesen 4 milliárd forint kárt okozott. 

Ma délig több mint 3500-an keresték fel a biztosítókat. Kártérítési igényük meghaladja az egymilliárd forintot - nyilatkozta a pénzcentrum.hu-nak Szabó Zoltán, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) lakásbiztosítási bizottságának elnöke. A szakember azonban arra számít, hogy ezek a számok napokon belül megtöbbszöröződhetnek, mert a bejelentéseket folyamatosan dolgozzák fel a biztosítótársaságok. A rendelkezésre álló adatok alapján a vihar feltehetőleg 4 milliárd forint kárt okozott Magyarországon.

Összesen több százezer károsulttal számol Vereczki András, az Aegon Biztosító vezérigazgató helyettese. A hozzájuk érkező adatok alapján a legnagyobb kárt a viharos szél okozta, ilyen eseményekhez kapcsolódik a kárbejelentések kétharmada. A legtöbben Borsod, Pest és Veszprém megyéből valamint a fővárosból kértek segítséget. Hangyási István, a K&H Biztosító kárrendezési vezetője elmondta: A hétvégi viharnál pusztítását mutatja, hogy több mint 1000 esetben hívták ki a tűzoltókat, ez majdnem a tízszerese egy hagyományos nyári vihar során kapott riasztásoknak. Ezért a K&H Biztosítónál arra számítanak, hogy a szokásosnál jóval több káreseményt kell kezelniük. Folyamatosan érkeznek a bejelentések a Groupama Garancia Biztosítóhoz is. Halmos Gyula, a biztosító Szolgáltatási Centrumának főosztályvezetője szerint e hét végéig több ezer bejelentés érkezhet. Az idei "viharszezon" kezdete, május eleje óta nagyjából 3 ezer károsultjuk keletkezett.

A biztosítók egybehangzó véleménye szerint a természeti csapások elszenvedőinek nem kell kapkodniuk a kárbejelentéssel. A legfontosabb, hogy több káruk lehetőleg ne keletkezzen. Ha sikerült befoltozni a lyukas tetőt, kiszivattyúzni a vizet a szobából akkor is elég felkeresni a biztosítót. A későbbiekben jól jöhet, ha fénykép készül arról, milyen kárt okozott a vihar, ám ez sem feltétel. A biztosítók kárszakértői a nyomok alapján is rekonstruálni tudják a természet okozta károkat. A bejelentéshez aztán az esetek jelentős részében elég egy telefon, a kárrendezés ezzel el is kezdődik. Még az sem biztos, hogy várni kell a biztosító kárszakértőjére. Az esetek jelentékeny részében a bejelentést követő 2-4 napban fizet is a biztosító. Ha valakit nagyon komoly kár ért, a kárszakértő egy-két napon belül felméri a kárt, majd 2-3 hét múlva a biztosító kifizeti a kártérítést.

A katasztrófasorozat rávilágít a vagyonbiztosítások fontosságára is. A biztosítótársaságok szerint ugyanis a hazai ingatlanok fele-harmada nincs biztosítva a hétvégihez hasonló események ellen. Pedig nem nagy teherről van szó, ha valaki havonta egy jobb pizza árát, 2-3 ezer forintot szán egy lakásbiztosításra, akkor nyugodtan alhat a legnagyobb ítéletidőben is. Ráadásul e terhek növekedésére a szaporodó káresemények dacára sem kell számítani az idén. A pénzcentrum.hu által megkérdezett biztosítótársaságok egybehangzóan állították, nem készülnek díjemelésre. mert az ügyfelek által fizetendő összeget több év tapasztalatai alapján számolják ki.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 6 százalékos THM-el, és havi 106 085 forintos törlesztővel fel lehet venni a Raiffeisen Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,42% a THM; a K&H Banknál 6,43%; az Erste  Banknál 6,67%,  a MagNet Banknál pedig 6,8%; míg az UniCredit Banknál 6,9%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a Sopron Bank, a Takarékbank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A sajnálatos hétvégi események még egy tanulsággal szolgálnak. Sokan jártak úgy, hogy van ugyan biztosításuk, ám az az alapján kiszámolható kártérítés összege nem teljes egészében fedezi a valós kárt. Időről-időre érdemes tehát átolvasni a biztosítási körvényt, hogy pontosan mire és mennyit fizet a biztosító. Érdemes kiszámolni például, hogy az épületbiztosítási összegből újra fel lehetne-e építeni a romba dőlt házat, vagy a vagyonbiztosítás fedezi-e az évek alatt gyarapodó vagyonunk értékét is. Ha a számítás nem a megfelelő eredményt hozza, akkor a biztosítónál nem árt mielőbb kezdeményezni kell a szerződés módosítását, mert a megnövelt összegű kártérítés csak az új szerződés megkötésétől jár a károsultnak.

Károk persze nem csak a lakosságot érték. A 30 ezer kilométeres országos közúthálózat 70 szakaszát öntötte el vagy mosta alá a víz az elmúlt napokban. A kár biztosan több százmillió forint, de a kárfelmérést nehezíti, hogy számos útszakasz még most is víz alatt áll, illetve nehezen megközelíthető - közölte a Magyar Közút Nonporfit Zrt. A társaság számára a mostani áradásokat megelőzően is 122 millió forintos elemi kárt okozott a csapadékos tavasz - ezt tetézi a mostani esőzés. A rendkívüli időjárás sok munkát ad az E.On energiaszolgáltatónak is. A társaság közleménye szerint hétfő hajnalra a viharos szél miatt a Dunántúlon 40 vonalon lépett fel üzemzavar, mely összességében mintegy 50 ezer háztartást érintett. Az esetek többségét a vezetékre dőlő fák okozták, a felázott talaj és a viharos szél miatt ugyanis egyre több fa esik a vezetékekre. A leginkább érintett régiók: Veszprém, Kaposvár, Tatabánya és Székesfehérvár. A Balatonnál több helyen az árvíz miatt a veszély megelőzése érdekében kellett kikapcsolni a szolgáltatást. Az E.On 780 szerelője folyamatosan dolgozik a hibák kijavításán.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2022. június 25. 12:12
Pénznyomtató jegybankok, infláció, kétségbeesett jegybankok… ez az elmúlt 12 év ciklusa (is) e...
MEDIA1  |  2022. június 25. 08:54
Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere szerint a sajtószabadság kerületi elesését jelentené, h...
KonyhaKontrolling  |  2022. június 24. 07:10
A kriptopiac jelenlegi teljesítménye miatt a bejegyzés nem érkezik jó időben, de most jutottam oda,...
Bankmonitor  |  2022. június 23. 15:45
A fogyasztói szokásaink természetszerűleg alakulnak a megváltozott gazdasági környezethez. A 2022-es...
Ez lehet a 2022-es nyár új slágeritala Magyarországon? Hihetetlen, mennyien kattantak rá

A magyar piacon is megjelennek az enyhén alkoholos, gyümölcsös italok, egy felmérésből pedig kiderült, hogy a fiatalok különösen nyitottak ezekre az alkoholos frissítőkre.

Láthatáron a nyugdíjösszeomlás: rengeteg magyarnak lehet kemény nélkülözés az időskor

Sokan gondolják, hogy teljesen tudatosan szervezik a pénzügyeiket, és nem értik, hogy hova folyik a pénzük a hónap végére.

Ez lehet a jövő igazi sikerszakmája: rommá keresheti magát a gyerek, ha kitanulja?

Csak úgy, mint a többi technikai vívmányt, úgy a 3D nyomtatót is ajánlják szakértők a gyerekeknek is, hiszen rengeteget tanulhatnak, miközben alkotnak.

Őrült drágulás a magyar zöldségeseknél: sokan már így védik ki a kegyetlen inflációt

Nem járunk az élen abban, hogy elegendő zöldséget és gyümölcsöt együnk. A napi közel fél kiló gyümölcsöt és zöldséget pedig egyre nehezebb beszerezni.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. június 25. szombat
Vilmos
25. hét
Június 25.
Vitiligo világnapja
Június 25.
Barlangok napja
Június 25.
Tengerész világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?