Szeptember 1-én megkezdődik a 2009/2010-es tanév, 1.384.490 diák ül az iskolapadba. A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete azt javasolja a szülőknek, hogy ne kössenek tanuló balesetbiztosítást, mert az állami minden gyermek után már kifizetett egyet. A Pénzcentrum utánajárt, mit is jelent ez a gyakorlatban.
Az 119/2003. (VIII. 14.) Kormányrendelet értelmében a Magyar Állam a tanulók biztosításáról a biztosító intézetekkel kötött szerződés keretében gondoskodik. A szerződés következtében minden, a Magyar Köztársaság területén állandó lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár harmadik életéve betöltésének napjától, tizennyolcadik életéve betöltésének napjáig baleset-biztosításban részesül. A biztosítás költségeit a Kormány a központi költségvetésből fedezi.
2007. január elsején a Pénzügyminisztérium által meghirdetett tenderben a Generali-Providencia nyerte el az állam által finanszírozott tanuló balesetbiztosítás szolgáltatásának lehetőségét.
A biztosítás területi hatálya az egész világra kiterjed, azaz bárhol a világon (és ezen belül Magyarországon is) bekövetkezett baleset esetén utólag, a káresemény (szolgáltatási igény) bejelentése után biztosítási szolgáltatást nyújtanak.
Az államilag finanszírozott gyermek balesetbiztosítás szolgáltatásainak részletes leírását a Generali honlapja mellett a biztosító tanuló balesetbiztosításait bemutató, közel másfél milliós példányszámban megjelenő tájékoztató kiadványa is tartalmazza, amelyet a társaság évente eljuttat a gondozó-nevelő intézményekbe és iskolákba.
A Pénzcentrum a Generalitól úgy értesült, hogy az általuk így biztosítottak száma az államilag finanszírozott tanuló balesetbiztosításban 1.710.663 fő. A biztosító 2007. január elseje óta közel 50 000 bejelentett szolgáltatási igényt regisztrált az államilag finanszírozott balesetbiztosításra.
Mit tegyünk, ha megsérült a gyerek?
Ha gyermekünk balesetet szenvedett, az úgynevezett "szolgáltatási igény" bejelentését a Generali-Providencia Zrt. valamennyi kirendeltségén és fiókjaiban megtehetjük. Érdemes felhívni a gyermek balesetbiztosítás központi információs telefonszámát, ahol minden segítséget megadnak: 06/40-200-230.
A feltételekről, a szolgáltatásokról és a kárbejelentési helyekről információ beszerezhető hétköznap 8-20 óra között a Generali TeleCenter 06/40-200-250 telefonszámán.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Milyen szolgáltatásokat tartalmaz?
Az állam által biztosított szolgáltatásokat, azok mértékét az alábbi táblázat mutatja:
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/content/200908/28-biztositas.jpg)
Kaphatunk kiegészítést is
Természetesen a Generali az államilag finanszírozott gyermek- és ifjúsági balesetbiztosításhoz kínál egy kiegészítő csomagot is. A Szimba elnevezésű csoportos tanuló-balesetbiztosítás minden óvodában, bölcsödében és iskolában megköthető -de ez egy kiegészítő szolgáltatás, tehát az iskola nem kötelezheti a szülőt annak megkötésére.
Biztosítottak lehetnek a bölcsödébe, óvodába felvett gyermekek, az oktatási intézmények nappali tagozatos tanulói, akik a biztosítás megkötésekor a 25. életévüket még nem töltötték be.
Sokatmondó adat, hogy ezt a kiegészítő csomagot a 2008/2009-es tanévben az 1,3 millió diákból közel 400 ezren vették igénybe.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=ncCVfztAySO.03dr2X5LVrdNPzNk9wc.TNJDHNqPjiD.O7/stparam=lecmfugkld/fastid=isqxwjpiqshqdijhwtasxfajlqmo/nc=0)
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
- Kokain, „meth” és euró a buszban – videó
- Kiszorult az Apple a legnagyobbak közül Kínában
- Beindul az olimpia: a páston Szilágyi Áron, a pályán a férfi kézisek, a medencében a női pólósok
- Repeszt a Balaton felé a MÁV által bérelt mozdonyok első példánya
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1721995899-XEn3OCP2C_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)