"Több, mint 50 százalékos visszaesés tapasztalható az egyszeri díjas, befektetéshez kötött életbiztosítások piacán 2009 első negyedévében a tavalyi év azonos időszakához képest" - mondta el Kósa Zoltán, az AXA Biztosító Zrt. vezérigazgatója.
"A piac sokkal nagyobb mértékben gyengült, mint amennyivel az ügyfelek megtakarítható forrásainak összessége csökkent a válság következtében. A lakossági befektetők tanácstalanok, közelmúltbeli negatív befektetési tapasztalataik és nagyfokú kockázatkerülésük miatt figyelmük a fokozott biztonságot és kiszámíthatóságot kínáló termékek irányába fordul." Az ügyfelek megváltozott befektetési hajlandóságára válaszul az AXA Biztosító rögzített hozamú, befektetési életbiztosítást indított útjára HozamStaféta néven.
A HozamStaféta befektetési lehetőségek széles köre mellett két fix hozamú, zárt végű befektetési eszközalapot is kínál, így a jelenlegi bizonytalan pénzügyi környezetben is jó lehetőséget és alternatívát nyújt a ma igencsak kockázatkerülő befektetőknek.
A fix hozamú (rögzített lejárati árfolyammal rendelkező) eszközalapok segítségével az ügyfelek két és fél évre 26, illetve 10 évre akár 76 százalékos fix hasznot is elérhetnek. Ugyanakkor a biztosítási szerződés határozatlan tartamra szól, így a fix hozamú eszközalapok lejártával nem szűnik meg, s így ez a fajta befektetési gyakorlat tovább is folytatható, akár újabb, fix hozamú eszközalapok választása révén sorozattá is alakítható.
A rögzített lejárati árfolyammal rendelkező eszközalapok eredményét 13 olyan eltérő kockázati- és hozamszintet képviselő eszközalap egészíti ki, amelyeket - az elmúlt évben is kiemelkedő nyugdíjpénztári hozamokat elért - AXA Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. munkatársai kezelnek. Mivel a HozamStaféta kockázati életbiztosítási elemet is tartalmaz, hosszú távon versenyképes a biztos hozamot ígérő hazai állampapírokkal szemben is.
A HozamStafétával az AXA a biztonság mellett a rugalmasságra is törekszik, segítségével az évek során folyamatosan módosítható az ügyfél befektetési portfoliója, mindig az aktuális piaci viszonyok által meghatározott hozamlehetőségek figyelembevételével.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Bár a banki kamatok és a kötvényhozamok a jövőben valószínűleg csökkenni fognak, a HozamStaféta fix lejárati árfolyamú alapjait választó ügyfelek 2011-ig vagy akár 2019-ig előre rögzíthetik a magas kötvényhozamokat, ezzel meghosszabbíthatják maguknak a jelenleg akciós bankbetétek által rövid távra kínált magas hozamszint időszakát.
A HozamStaféta ügyfelei szerződésük tartama alatt bármikor újabb befizetésekkel növelhetik befektetéseik, megtakarításaik értékét, de akár tőkét is szabadon kivonhatnak a szerződésből. A biztosítás határozatlan tartamra szól, tehát bármikor lezárható vagy visszavásárolható.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=ncCVfztAySO.03dr2X5LVrdNPzNk9wc.TNJDHNqPjiD.O7/stparam=lecmfugkld/fastid=isqxwjpiqshqdijhwtasxfajlqmo/nc=0)
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2020/01/1579873308-2mJ5kC6my_md.jpg)