Több tucat embert őrizetbe vettek szombaton a francia nagyvárosokban kitört zavargásokon.
Nyolc nap alatt közel 400 taxit ellenőrzött a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a hatóságok a Sziget Fesztivál környékén, és az eredmény finoman szólva sem volt hízelgő: a 164 jegyzőkönyvezett esetből 89-nél szabálytalanságot találtak.
A razzia során hat járműről azonnal levették a rendszámot, mert engedély nélkül szállítottak utasokat. Előfordult, hogy a sofőrök nem is a kért úti célra vitték az embereket – ezekben az esetekben a rendőrök kivették a kocsit a forgalomból és az ellenőrzőpontra kísérték.
A leggyakoribb problémák között szerepelt, hogy a taxisok nem adtak nyugtát, hiányoztak a kötelező arculati elemek (például a tarifatábla, utastájékoztató vagy taxiállomás-matrica), és volt olyan sofőr is, aki másfél éve lejárt engedéllyel dolgozott.
Nem kevésbé megdöbbentő, hogy még az engedéllyel rendelkező taxisok között is akadt, aki jóval a hivatalos hatósági ár felett kért viteldíjat. Többen előre megállapított összeget kértek taxaméter használata nélkül.
A „csúcstartó” egy sofőr volt, aki a Nyugati pályaudvartól a Sziget helyszínére 60 ezer forintért (!) vitte az utasokat – ez több mint tizenkétszerese a szabályos árnak. Őt a rendőrség csalás gyanújával előállította.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A BKK emellett több engedély nélküli, civil autóval fuvarozó szolgáltatót is azonosított, amelyek mobilappon keresztül szerveztek fuvarokat. Ezeknél a rendőrség bírságolt, a Közlekedési Hatóság pedig bevonta a rendszámot és a forgalmit, valamint eljárást indított a sofőrökkel és az üzembentartókkal szemben.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







