Közel nyolcszor annyi bírságot szabtak ki idén az első félévben a budapesti tömegközlekedési megállókban dohányzókra, mint tavaly az egész évben.
Négynapos, kiemelt célellenőrzés keretében vizsgálta az Építési és Közlekedési Minisztérium az autószállítókat. Az ellenőrzött 53 járműnél összesen 60 jogsértést észleltek, 11 járműnél az ellenőrök a továbbhaladást is megtiltották.
Múlt hét szerdától szombatig, négy napon át kiemelt célellenőrzést tartott az Építési és Közlekedési Minisztériumhoz tartozó Közlekedési Hatóság a gyorsforgalmi úthálózaton, amelynek keretében az autószállítókat vizsgálta. Az ellenőrzött 53 jármű szinte mindegyikénél találtak szabálytalanságot, volt, ahol többet is: 42 jármű túlsúllyal közlekedett, 11 esetében nem tartották be a vezetési és pihenőidőre vonatkozó kötelezettségeket, 4 esetben engedélyhiányt, 1 esetben a rakomány nem megfelelő rögzítését észlelték az ellenőrök, 2 járműnek pedig elégtelen volt a műszaki állapota.
Az ellenőrzött járművek 60 százaléka román, 21 százaléka bolgár honosságú volt, de szerb, ukrán, bosnyák, macedón, holland és görög járműveket is átvizsgáltak a Közlekedési Hatóság szakemberei. Az autószállítóknál észlelt 60 jogszabálysértésre összesen több, mint 26,5 millió forintnyi helyszíni bírságot szabtak ki, amelyből 24,4 millió forintot azonnal be is fizettek a sofőrök. Az ellenőrzött 53 autószállítóból 11 jármű továbbhaladását megtiltották. Ez a rendszám és az okmányok elvételével jár, amit akkor kapnak vissza, ha az észlelt műszaki hibát, vagy szabálysértést elhárítják, illetve a kiszabott bírságot megfizetik.
Itt a szezon nagy kérdése: hová és miből mennek nyaralni idén nyáron a magyarok?
Nő a magyarok reálkeresete, több az elkölthető pénzük, de nagy kérdés, hogy mindez lecsapódik-e majd a turizmusban. Habár kifejezetten jó szezonra készül az ágazat, a szezon vége még messze van. Most futó turisztikai kérdőívünkben az utazási szokásaikról kérdezzük az olvasóinkat: mennek-e nyaralni idén, ha igen, hová és mennyi pénzt szánnak rá. Ha van 5 perced, és segítenéd a munkánkat, töltsd ki a Pénzcentrum Nagy Utazáskutatását. Köszönjük!
Húzós időszak vár a magyar autósokra: komoly összeget bukhat, aki ezt az egy dolgot benézi az utakon
2025-ben több mint 7700 nagyvadat ütöttek el gépjárművel Magyarországon, ami 16 százalékkal haladja meg az egy évvel korábban regisztrált 6650-es értéket.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







