Illuminated Taxi Signs on Maximilian street, Close up, Munich, Bavaria, Germany

Pofátlan hiénataxis bukott le Budapesten: hihetetlen pénzeket kért el, azonnal elvették a rendszámát

2024. március 21. 10:33

A szakma szinte minden szabályát megszegte egy budapesti áltaxis, akit a BRFK egyik motoros rendőre ellenőrzött a Belvárosban. A 11-szeres alapdíjjal is dolgozó férfi ellen a helyszíni bírság mellett eljárás indult, autója rendszámát elvették.

A rendőrség saját honlapján közölte a dermesztő történetet a budapesti áltaxisról. Mint írják, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály motorkerékpáros járőre 2024. március 16-án délután az V. kerületi Erzsébet téren ellenőrzött egy taxit.

A sárga Mercedesen taxijelzés és -rendszám volt, feltüntették rajta a független szolgáltató feliratot, valamint – a hivatalos áraktól több ponton jelentősen eltérő – díjszabást. Míg az alapdíj egységesen 1100 Ft, az áltaxisnak volt olyan tarifacsomagja, amely 12 200 forintról indult.

Az idős sofőr azt mondta a rendőrnek, hogy nem végez személyszállító szolgálattást, aminek a jármű külső jegyein túl az is ellentmondott, hogy viteldíj-kijelző, pénztárgép és POS terminál működött, illetve több utastájékoztatót is elhelyeztek. Sem a férfi, sem a Mercedes nem rendelkezett a taxizáshoz szükséges engedéllyel, a kocsinak ráadásul több mint egy éve lejárt a műszaki engedélye.

A rendőrt nem győzte meg a sofőr védekezése, miszerint csak azért van taxijelzés, hogy használhassa a buszsávot. A lejárt műszaki miatt helyszíni bírságot kapott, a helyszínen elvették az autó rendszámát, a személyszállító szolgáltatással összefüggő szabályok megszegése miatt pedig közigazgatási eljárás indult ellene.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Tini unokájával közösen ad ki könyvet a 77 éves, Pulitzer-emlékdíjas fotóművész (x)

Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.

Ezen a szőnyegen jógázva már semmi sem választ el a természettől (x)

Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.

Tücsökfehérjéből készít proteinszeletet a magyar orvostanhallgató, a Cápák között befektetője is beszállt az üzletbe (x)

Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.

A legnagyobb hazai filmfesztiválon mutatkozik be a közösségi finanszírozásból megvalósult kisjátékfilm

A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. július 24. szerda
Kinga, Kincsõ
30. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Árfolyamok!
A legfontosabb magyar és nemzetközi részvény és devizaárfolyamok ÉLŐBEN!
Most nem