A rendszer segítségével a használtautók adásvétele immár teljes egészében digitálisan, papírmunka nélkül intézhető a DÁP keretein belül.
Ezen a héten akár kétszámjegyű árcsökkenés is lehet a hazai benzinkutakon az előrejelzések szerint. A Brent olaj ára ugyanis esett, a forint pedig erősödött a dollárhoz képest.
Minden jel arra utal, hogy a múlt heti jelentős áremelés csak átmenti volt az olajpiacon, és várhatóan a hazai kutak áraiban is - írja heti előrejelzésében a holtankoljak.hu. Mint kifejtették, a Brent típusú olaj ára közel 7%-ot esett a hét eleji szinthez képest, 83 dollárról egészen 77 dollárig. Ezt pedig tovább segíti az a tény is, hogy a forint visszaerősödött a dollárral szemben, már újra 355 forint körül mozog az árfolyam, ami egy hét alatt 1%-os erősödést jelent.
A fenti események is arra utalnak, hogy igen erős a világpiacon az olaj kínálat. Az USA gőzerővel növeli a kitermelést, az OPEC tagságból pedig kilépett Angola, aki nem akar részt venni a kitermelés visszafogásában. Illetve megjelent egy új olajország, Guyana is gyorsan növeli az olajkitermelést területein. Az oroszoknál a szankciók miatt felhalmozódó olajat Kína vásárolja fel, a helyzetre való tekintettel áron alul, ez némileg kiegyenlíti a kereslet-kínálati mutatót
- áll az elemzésben. A portál szerint ezen a héten a hazai üzemanyagáraknak is reagálnia kell az olaj árának csökkenésére, akár két számjegyű csökkenésre is lehet majd számítani a hazai kutakon a hét közepén.
Így csapják be azokat, akik használt autót vásárolnak: rengeteg magyar futhat bele a drága átverésbe
A használtautó-vásárlás sokak számára komoly pénzügyi döntést jelent, ugyanakkor jelentős kockázatot is hordoz.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







