White modern delivery small shipment cargo courier van moving fast on motorway road to city urban suburb.

Magyar autóst kapcsolt le a NAV: másfél milliós bírság lehet a vége, erre nem figyelt

2023. december 22. 12:01

Akár másfél millió forint bírságra is számíthat az a magyar fuvarozó, akit Tolna vármegyénél állítottak meg a pénzügyőrök.   

Az egyenruhások egy magyar rendszámú teherautót kísértek ki rutinellenőrzésre az M6-os autópálya Fácánkerti pihenőjébe - olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményében. A furgon szemmel láthatóan túlsúllyal közlekedett, így a pénzügyőrök mérlegre irányították a járművet. Mázsáláskor beigazolódott a gyanú; kiderült, hogy az autó tömege a megengedett 3,5 tonna helyett, több, mint 5 tonnát nyomott, miközben a sofőr fuvarozói engedélyt sem tudott bemutatni.

A járművezető nem fogadta el a mérlegelés eredményét, arra hivatkozott, hogy a szállítmány maximum 4,2 tonna lehetett.

A jogszabályok szigorírása értelmében idén szeptember 1-től, akár több mint félmillió forintos bírságot is kiszabhatnak a hatóságok a túlsúlyos és túlméretes járművekre. A túlpakolt gépkocsi, egy hirtelen fellépő fizikai hatás, vagy akár fékezés során kiszámíthatatlanul reagálhat, ezért nemcsak a sofőrt, hanem a közlekedés többi résztvevőjét is veszélyeztetheti.

Felhívjuk a fuvarozók figyelmét, hogy a közúti közlekedésről szóló 1988 évi I. törvényben foglalt (egyes) szabályok betartását a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is jogosult ellenőrizni, melynek értelmében a jogszabályhoz tartozó rendelet alapján pénzbírságot szabhat ki. A NAV Bevetési Igazgatóságának járőrei az idei évben több mint négyezer ügyben indítottak közigazgatási eljárást és közel 840 millió forint közigazgatási bírságot szabtak ki.

 
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 30. csütörtök
Katalin, Kitti
18. hét
Április 30.
A katonazene napja
Április 30.
Jazz világnap
Április 30.
A méhek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 30. 21:00
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem