Bár a Volkswagen nemrég bejelentett profit warningja egyelőre nem rontja a német autógyártó adósminősítését, a cég pénzügyi mozgástere jelentősen beszűkült.
Negyvenöt új sebességmérőt vett Budapest, és az ígéretek szerint ezek hamarosan ki is kerülnek.
Még ebben a hónapban felszerelik Budapesten azt a 45 új sebességmérő kamerát, amit beszerzett a főváros - ezt jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester. Egyben azt is közölte, hogy igen határozott célja van az új sebességmérőkkel.
A főpolgármester azt is hozzátette: nem magánügynek tekinti, hanem olyan ügynek, amit a városvezetésnek kötelessége politikamentesen elintézni.
Hosszabb távon nullára, igen nullára szeretném csökkenteni a halálos balesetek számát a városban. Hogy ez nem lehetetlen cél, azt több európai nagyváros példája mutatja. Igen, édesapám halála miatt ebben nekem személyes elkötelezettségem, érzelmeim is vannak. De nem tekintem ezt valamiféle magánügynek, hanem fontos közösségi célnak. Évente mintegy ezer súlyos közlekedési baleset történik Budapesten, szerintem politikától mentes közös ügyünk ennek a számnak érdemi csökkentése
– írta szenvedélyes bejegyzésében a főpolgármester.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A főpolgármester azután hirdetett háborút a városi száguldozás ellen, hogy idén tavasszal egy ittas sofőr csapódott villamosmegállóba a Harminckettesek terén, megölve egy fiatal nőt. Nem olyan régen pedig az Árpád hídon törzént durva tragédia: egy versenyző autó átszakította a szalagkorlátot az Árpád hídon, megölve egy vétlen biciklist.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






