1 °C Budapest
Warm autumn day w/ bridge.

Újabb csavar az Árpád hídi tragédiában: na, erre nem számított az elkövető

2023. július 14. 16:19 1 perc

Akár még szándékos bűncselekménnyel is megvádolhatják az ámokfutót, és akkor a biztosítója is visszakövetelheti tőle minden költségét.

A gázolással kapcsolatban gyors eljárásra számít Herpy Miklós közlekedési ügyvéd, aki a Telexnek elmondta, a balesetet okozó Mercedes kötelező biztosítója köteles kártérítést fizetni a híd szalagkorlátja mögött szabályosan haladó és ott elgázolt kerékpáros családjának. Ilyen esetekben a temetéssel kapcsolatos összes költségre, esetleg életjáradékra, illetve sérelemdíjra jogosultak a közvetlen hozzátartozók, de az ügy végső jogi megítélése szélesíthet is ezen a körön.

A kártérítés része lehet a családtagok átmeneti munkaképtelenné válásával keletkező kár, valamint a szeretett hozzátartozójuk elvesztésével okozott lelki trauma is, más esetekben pedig, amikor valakinek árván maradnak a gyerekei, az ő felnevelésük költségei szintén a kártérítés részei.

Az ügyvéd szerint ezúttal a megszokottnál nagyobb összegre lehet számítani, mert a július 1-jei baleset az AMG Mercedes menetstabilizáló rendszerének kikapcsolása és a jelentős sebességtúllépése miatt durva jogsértésnek számít. Vizsgálni szokták, hogy az áldozatnak volt-e közrehatása a cselekményben, de mivel az Árpád hídon egy kijelölt kerékpárúton, szabályosan haladt a 26 éves kerékpáros, őt semmilyen felelősség nem terheli a történtekért.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 5. 20:57