A CATL debreceni akkumulátorcella-gyára a befejezés utolsó fázisában van, és 2026 elején kezdi meg a termelést.
Ez a benzinválság igazi jele: tömegesen fordulnak a magyarok az ilyen autók felé, így matekoznak
Már 63 ezernél több gépkocsi közlekedik zöld rendszámmal Magyarországon, több mint felük tisztán elektromos személyautó. A 2022-es növekedés kis híján 21 ezer darabos, a világoszöld hatósági jelzéssel felszerelt járművek harmada tehát tavaly állt forgalomba.
A zöld rendszámos gépkocsikból 2022 végén 63597 darabot, 2020 elejéhez képest három és félszer, a kizárólag elektromos hajtásúakból pedig négy és félszer többet tartottak nyilván hazánkban. A tavalyi esztendő a leginkább környezetkímélő hajtású járművek jelentős előretörését hozta magával a hibridek rovására. Tisztán elektromos gépkocsikból tavalyelőtt még kevesebb mint ötezret, 2022-ben ezzel szemben több mint 13 ezret helyeztek forgalomba. Az adott esztendőben munkába álló összes zöld rendszámos járműnek 2021-ben még kevesebb mint harmadát, tavaly már közel kétharmadát hajtotta kizárólag elektromos motor - írta közleményében az Energiaügyi Minisztérium.
A tiszta és csendes járművek között az év végével túllépte a kétezret a teherautók, a háromszázat közelíti a motorkerékpárok száma. Fontos azt is tudni, hogy az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) támogatásával a nemzetközi hálózatba illeszkedő új elemekkel gyarapodik a hazai alternatív töltőinfrastruktúra is. Az országos lefedettséget biztosító beruházásoknak köszönhetően bátrabban indulhatnak útnak a járművezetők, így még népszerűbbé, keresettebbé válhatnak az elektromos autók és tehergépkocsik. A kiszámíthatóbb és kényelmesebb klímabarát mobilitás révén csökken a levegőszennyezés és zajterhelés a hazai településeken.
Őrült terepjárót készül piacra dobni a Mercedes: a magyar elit kedvence lehet az új csúcs G-osztály?
A Mercedes-Benz bemutatta az első képeket az új G-osztály Cabrioletről, amely közel tíz év után hozza vissza a legendás terepjáró nyitott változatát.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








