A gyanú szerint ROmániából érkezhetett az a pár, akik figyelemeltereléssel és különböző kézügyességi trükkökkel okoztak nagy kárt egy áruházban.
Büntetőfényezés a magyar autópályán: ugrik a jogsi, 15 évet is kaphat, aki ezzel szórakozik az utakon
Akár börtönbe is kerülhet az a pickupos, aki reflektorral büntette meg a mögötte haladót, és a többi autóst. A hátrafelé reflektorozás kimerítheti a közúti veszélyeztetés bűntettét, hiszen gyakorlatilag megvakította a sötétben a mögötte haladókat. Ha a pickupost elkapják, akár börtönbe is kerülhet, de a jogsiját is elvehetik.
Sokkoló videót tett közzé a Budapesti Autósok Közössége: a felvétel vasárnap este készült az M1-es autópályán, Budapest felé haladva az M0-ás csomópont előtt. A videó beküldője éppen beért egy pickupot a belső sávban.
A pickup sofőrje sérelmezhette, hogy valaki gyorsabban érkezik mögötte, ezért felkapcsolt hátul két eléggé komoly fénnyel világító lámpát, a koromsötétben teljesen elvakítva a mögötte érkező sofőrt, és a többi autóst is.
Arról nem tudni, történt-e bejelentés az ügyben, mindenesetre a közösség videóit a hatóságok is figyelemmel kísérik - nem egy alkalommal pedig büntettek is a fedélzeti kamerás videók alapján. A mostani videón látható, hogy a reflektorokkal több autósnak a szemébe világíthatott a vaksötétben, nem kell magyarázni, hogy ez mennyire balesetveszélyes. Olyannyira, hogy akár közúti veszélyeztetés miatt is elővehetik a sofőrt.
A Btk. szerint ugyanis:
Aki a közúti közlekedés szabályainak megszegésével közúton vagy közforgalom elől el nem zárt magánúton más vagy mások életét vagy testi épségét közvetlen veszélynek teszi ki, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ha baleset is lesz az ügyben, akkor még súlyosabb lehet a büntetés:
- egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény súlyos testi sértést,
- két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást vagy tömegszerencsétlenséget,
- öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény halált,
- öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény kettőnél több ember halálát okozza, vagy halálos tömegszerencsétlenséget okoz.
Emellett a büntetőfényezőnek azzal is számolnia kell, hogy bizonyos időre el is vehetik a jogsiját, ha elkapják.
Elképesztő váltás a szinte új autók piacán: ezekért a francia típusokért őrülnek meg most a magyarok
A Használtautó.hu adatai szerint stabil maradt a francia autók piaca Magyarországon, de a részletek már eltérő trendeket mutatnak.
Fájdalmas búcsú: végleg elkaszálja legendás csúcsmodelljét az Audi, elképesztő, mi veszi át a helyét
Az Audi utód nélkül kivezeti a piacról eddigi csúcsmodelljét, az A8-at, amelynek szerepét a hamarosan érkező Q9 veszi át.
Így csapják be azokat, akik használt autót vásárolnak: rengeteg magyar futhat bele a drága átverésbe
A használtautó-vásárlás sokak számára komoly pénzügyi döntést jelent, ugyanakkor jelentős kockázatot is hordoz.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







