Automotive Sale Business. Dealership Lot. Brand New Cars For Sale. cimlapi

Ez simán eldönti a használtautó-vásárlást: ha ezt mondja az eladó, meg ne vedd a kocsit!

2021. november 16. 14:29

Magyarországon továbbra is jelentős hányadot tesznek ki a használt gépjárművek, amelyek átlagéletkora ugyanakkor évről évre egyre nő, és ebből fakadóan a problémáik is gyarapodtak. Ha valaki használt autó vásárlására adja a fejét, jó, ha megfelelő körültekintéssel jár el. Jó tanácsok a fogyasztóknak!

Ha már kiválasztottuk az igényeinknek és a pénztárcánknak megfelelő járművet, mindenképp tájékozódjunk, kitől is fogjuk a család új kedvencét megvásárolni. Ennek két okból van jelentősége. Egyrészt, megismerve az eladót, illetve annak szokásait, nemcsak irányított kérdésekkel tájékozódhatunk a gépjármű állapotáról, de az elmondásokból magunk is leszűrhetünk bizonyos következtetéseket. Másik oldalról – ha esetleg az autóval kapcsolatban a későbbiekben problémánk lenne – az eladó személye meghatározó abban, hogy milyen jogorvoslati fórumokat vehetünk igénybe, ha esetleg az eladóval nem sikerülne dűlőre jutnunk - írja közleményében a FEOSZ.

Miután megismertük az eladó személyét, feltétlen győződjünk meg a gépjármű állapotáról is. Ehhez jó kiindulópont lehet az előbb már említett, eladóval történő beszélgetés, de biztosra csak akkor mehetünk, ha megbízható szakemberrel is átvizsgáltatjuk az autót. Amennyiben az eladónak nincs rejtegetni valója, ehhez hozzá fog járulni. Ne feledjük, attól, hogy valami mutatós kívülről, lehet, a váz alatt meglepő dolgokra derül fény.

A tényleges kilométer szám ismerete vagy annak eltitkolása az utóbbi időben sajnos gyakoribbá vált. A FEOSZ javasolja, hogy feltétlenül szerezzük be az autó szervizkönyvét, illetve ügyfélkapunk használatával kérdezzük le az alapadatait a díjmentesen elérhető Jármű Szolgáltatási Platformról (https://nyilvantarto.hu/jarmuszolgaltatasiplatform/), és szükség esetén kérjük be a márkaszerviztől az autó karbantartási múltjáról a tájékoztatást. Ha az eladó elzárkózik a szervizkönyv bemutatásától vagy arra hivatkozik, hogy nem tudja hol történt az autó szervízelése:

ne vegyük meg a kiválasztott személygépkocsit.

Ha az előbbiekkel elégedettek vagyunk, sor kerülhet a szerződés aláírására. Mindig olvassuk el, mit is írunk alá, nehogy olyan feltételt tartalmazzon, amely nem a valóságnak megfelelően történt, vagy adott esetben számunkra hátrányos következményt hordozna.

Leggyakoribb ilyen eset a gépjármű állapotáról történő tájékoztatással kapcsolatban szokott előfordulni. Ha a szerződés csak általánosabb megfogalmazással tartalmazza a tájékoztatás megtörténtét, utána a feleken múlik az azzal szembeni bizonyítás.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Így például ha a szerződés csupán azt rögzíti, hogy az eladó a gépjármű állapotáról a vevőt tájékoztatta, aki azt megtekintett állapotban megveszi, később azonban olyan hibája merül fel a gépjárműnek, amely szóban nem hangzott el, és szemrevételezéssel észlelni sem lehetett, a vevőn áll annak bizonyítása, hogy a hiba az adásvételi szerződés megkötésének időpontjában fennállt, és azt nem is ismerte.

Ezzel el is érkeztünk ahhoz a kérdéshez, hogy mit tehetünk, ha a megvásárolt járművel problémák merülnek fel. Mindenek előtt forduljunk szakemberhez a hiba szakszerű feltárása érdekében. Ha az kerül megállapításra, hogy a hiba már a vásárlás előtt fennállt, de arról nem kaptunk megfelelő tájékoztatást, késedelem nélkül vegyük fel a kapcsolatot az eladóval, és jelezzük részére a történteket. Jobbik esetben sikerül megegyezni a feleknek a költségek viseléséről. Ha erre mégsem kerülne sor, igényérvényesítési fórumokat vehetünk igénybe.

Jogi személy eladó esetén fordulhatunk a kereskedelmi és iparkamarák által működtetett békéltető testületekhez, amelyek ingyenes, gyors eljárás keretében nyújthatnak megfelelő jogorvoslatot, de ezt követően, vagy ehelyett a polgári eljárások is nyitva állnak. Ugyanúgy segíteni fog a Magyar Autóklub is a fogyasztónak, keressék bátran a FEOSZ tagszervezetét is, ha kérdésük van - írják.

Természetes személy eladó esetén a bírósághoz fordulás az egyetlen út az igazunk megtalálására. Mielőtt azonban nekivágunk az egész procedúrának, gondoljuk végig, hogy a bíróság csak akkor fog helyt adni az igényünknek, ha a hiba független a jármű használtságától, illetve az elhasználódás számítható mértékét jelentősen túllépi.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem