A Budapest Honvéd szurkolói dönthetnek a klub névváltásáról: jövő héten online voksolás indul
Sokaknál itt a lélektani határ: a rekordárú üzemanyagok miatt több tízezer magyar teheti le az autóját. A Pénzcentrum most felmérést végzett olvasói körében, amelyből kiderült, hogy a legtöbbeknek már eddig is gondot okozott tankolni. Egy másik jelentős hányadnak pedig az 500 forintos literenkénti ár a lélektani határ, amit most a gázolaj már át is lépett.
A benzin literenkénti átlagára 6 forinttal, míg a gázolajé 8 forinttal emelkedett szerdától és ezzel még nincs vége! Pénteken újabb áremelés lesz: a benzin esetében ez bruttó 3 forintot jelent, míg a gázolaj átagára bruttó 4 forinttal emelkedik majd. Így pedig a 95-ös benzin literenkénti ára 491 forint lesz, a gázolaj literje pedig 505 forint lesz a holtankoljak.hu szerint. Ezzel mindkét üzemanyagtípus ára új történelmi rekordot dönt.
Sőt, a régóta emlegetett 500 forintos "lélektani határt" a gázolaj a legutóbbi, mai áremeléssel már át is lépte (501 forint/liter), a benzin átlagára pedig 488 forintra nőtt literenként szerdától.
Ezek az árak már sok magyart sarkallhatnak arra, hogy letegye az autóját. Pontosan egy hete indítottunk szavazást olvasóink körében a témában, akkor a 95-ös benzin literje 473 forint volt, egy liter gázolajért pedig 484 forintot kellett fizetni. A legtöbbeknek már ez is sok volt.
A több mint 16 ezer válaszadó fele ugyanis azt mondta - már azon az árszinten is -, hogy kétszer meggondolja, autóba üljön-e. 14 százalék pedig az 500 forintos literenkénti árat jelölte meg lélektani határnak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Összeségében 10 százaléknyian lőtték be a határt 550, vagy 600 forintos literenkénti árra. Viszont a válaszadók 22 százaléka azt mondta, hogy mindegy mennyibe kerül az üzemanyag, ő bizony ki fogja fizetni.
Az üzemanyagok drágulása mögött elsősorban az olajár emelkedése áll, a Brent típus hordónként már 85 dollár közelében áll, ami 3 éves csúcsnak számít. Az emelkedés több tényezőnek tudható be a Portfolio szerint:
- többek között a szűkösebb kínálatnak és az alacsonyabb tartalékoknak,
- illetve annak, hogy jelentősen nőtt a gáz ára is, amely így elindított egy gáz-olaj cserét is.
- Emellett szintén kedvezőtlen, hogy a forint gyengül a dollárral szemben, amely szintén fölfelé hajtja az árakat.
Új rendszámokat vezetnek be, ezekre az autókra kötelező rátenni: rengeteg kocsit érint a rendelkezés
A rendszámokon a lejárati dátum is jól látható, így csökken az ellenőrzéshez szükséges manuális adatlekérés.
Lázár János bejelentette, jön az új KRESZ: ekkortól változnak a közlekedési szabályok Magyarországon
Január 20-án nyilvánosságra hozzák az új KRESZ-t, az új szabályokat legkésőbb szeptemberben tervezik bevezetni.








