A Ryanair szerint a magas olajárak miatt jövőre jelentősen drágulhatnak a repülőjegyek Európában.
Ki kell majd írni, mennyibe kerül 100 kilométernyi út megtétele az ott kapható üzemanyagokkal.
A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint szeptember végétől minden magyarországi töltőállomáson fel kell tüntetni azt, hogy az adott üzemanyagfajtából mennyibe kerül 100 kilométernyi út megtétele, tehát a fajlagos üzemanyag-költségek összehasonlítása kötelezővé válik a töltőállomás-üzemeltetők számára.
A száz kilométerre jutó üzemanyagköltség kiszámítása során a fajlagos fogyasztást kell megszorozni az adott üzemanyag egységárával. A fajlagos fogyasztást is közli a rendelet, amely jelenleg a következő – ugyanakkor ezt negyed évente frissítik majd:
- autógáz (LPG) esetén: 8,10 l/100 km;
- benzin esetén: 6,33 l/100 km;
- dízelgázolaj esetén: 5,06 l/100 km;
- elektromos áram esetén: 17,13 kWh/100 km.
Húzós időszak vár a magyar autósokra: komoly összeget bukhat, aki ezt az egy dolgot benézi az utakon
2025-ben több mint 7700 nagyvadat ütöttek el gépjárművel Magyarországon, ami 16 százalékkal haladja meg az egy évvel korábban regisztrált 6650-es értéket.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







