Az Európai Unióban novemberben és az év eddigi részében is nőtt az új személygépkocsik forgalomba helyezése az egy évvel korábbihoz képest.
Minden személy- és tehergépkocsira kiterjedő budapesti útdíj bevezetéséért indít petíciót a Levegő Munkacsoport. A kilométer-és szennyezés-arányos útdíj a teherautók esetében jelenleg is létezik országunkban mintegy 7100 kilométeren, ezt bővítenék ki Budapest egész területére, kiterjesztve a személygépjárművekre is, méghozzá úgy, hogy a városi útdíjból származó bevételt részben visszajuttatnák a rászoruló budapestieknek, részben pedig a környezetkímélőbb közlekedésre fordítanák.
Óriási károkat okoz a budapestieknek a hatalmas gépjárműközlekedés. Jelentősen hozzájárul a fővárosi rossz levegőhöz, ami miatt évente mintegy 2500 idő előtti halálozás és 200 000 megbetegedés történik. Számtalan szív- és keringési elégtelenség, az asztma és a tüdőrák kialakulása is erre vezethető vissza.
Jól látszik, hogy a jelenlegi gépjárműforgalom Budapesten nem fenntartható. Az autózás okozta környezeti és egészségi károk évente meghaladják az 1000 milliárd forintot. Ezek csökkentése érdekében sürgetjük a városi útdíj bevezetését, aminek hatására átgondoltabb lenne az autóhasználat, megszűnnének a dugók és élhetőbb lenne a főváros és nem lenne ennyi megbetegedés a környezetszennyezés miatt
– mondta Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke. A fővárosi útdíj hasonlóképp működne, mint a jelenleg Magyarországon a tehergépkocsikra kivetett úthasználati díj. Ennek mértéke négy tényezőtől függ: a megtett út hosszától, a jármű levegőszennyezési tulajdonságaitól, a jármű tengelyterhelésétől és az adott útvonaltól. A városi útdíj esetében egy ötödik tényező lehetne a napszak, például éjszaka kevesebbet kellene fizetni, mint csúcsidőben.
Az úthasználati díjból származó bevételt a javaslat szerint részben visszajuttatnák a rászoruló budapestieknek. A bevételek további részéből pedig javítani lehetne a gyalogos, kerékpáros és egyéb környezetkímélő közlekedési módok feltételeit. Most egy petícióban arra kéri a civil szervezet a főváros vezetését, hogy első lépésként készíttessen egy megvalósíthatósági tanulmányt a témáról.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








