30 °C Budapest
Utolsó lehetőség az állami támogatásra: akár családi villanyautót is vehetsz

Utolsó lehetőség az állami támogatásra: akár családi villanyautót is vehetsz

2020. február 11. 05:55

Nincs már sok vissza, és kipörög a villanyautókra szánt támogatási keret, új állami pályázatról pedig nem hallani egyelőre. A szakértők számításai szerint már csak párszáz elektromos autót tudnak megtámogatni másfél millió forinttal, úgyhogy aki eddig gondolkodott egy e-autó megvásárlásán, annak nem sok ideje maradt dönteni, ha élni akar a kedvezménnyel. A Pénzcentrum most egy családi használatra is alkalmas méretű KIA e-Nirót tesztelt, és az is kiderül, hogy mennyit veszít a hatótávból télen egy elektromos autó.

Már csak limitált ideig van keret az elektromos autókra szánt állami támogatásból: korábban a Pénzcentrum is beszámolt róla, hogy a mostani pályázat májusra kipörög, és egyelőre nincs információ arról, hogy az illetékes Innovációs és Technológiai Minisztérium újabb támogatást írna ki - persze ez még változhat. A január 9-i állapotok szerint kb. 700 millió forintnyi keret állt még rendelkezésre, ez pedig azt jelenti, hogy a másfél milliós támogatással számolva kb. 466 autóra tudna még utalni az állam.

Itt fontos megjegyezni, hogy a többi e-autós kedvezmény (adómentesség, ingyen parkolás, stb.) egyelőre megmarad, csak a pályázatra szánt pénz fogy el.

Igen ám, de így lehet, hogy nem is tart ki a lóvé májusig: a villanyautosok.hu szakportál által ismertetett, tavalyi adatok alapján bátran számolhatunk havonta átlagosan 300 új 5E kategóriás, tehát tisztán elektromos autóval a magyar forgalomban - ezekre jár ugye a másfél milliós támogatás 20 millió forintos értékhatárig. Tehát a 466 autóra elégséges keret akár már február-márciusra kimerülhet, bár a szakportál grafikonjain látszik, hogy tavaly is az év elején torpant meg egy kicsit az új villanyautók forgalomba állítása.

Kedvet kaptál egy villanyautóhoz, de szűkös a keret? Válogass az autóhitelek között a Pénzcentrum kalkulátorában!

Úgyhogy érdemes elgondolkodni, főképpen azoknak, akik régóta halogatják a döntést: a választás ugyanakkor nem egyszerű, hiszen vagy tucatnyi típusból lehet válogatni. A nagyobb, családoknak is ideális méretű modellekre, kedvezménnyel együtt már 10 millió forint környékén le lehet csapni. Érdemes tudni, hogy a támogatás igényléséhez a legtöbb esetben neked csak be kell sétálnod a kereskedésbe, nem kell a hivatalba, kormányablakba sem elmenni - helyben mindent intéznek a kereskedésben. Azt is jó észben tartani, hogy az autók árlistájára sok esetben már az állami támogatás levonása utáni vételárat szokták felírni, úgyhogy erre érdemes odafigyelni, mielőtt elkezdenél fejben matekozni.

Ilyen a filmünkben szereplő KIA e-Niro is, amiből a mid-range változatot próbálhattuk ki. Ebben a kisebbik, 39,2 kWh-s akkupakk van, amivel papíron 289 kilométert tud elmenni, a 64 kWh-s long-range hozza a KIA által hirdetett 455 kilométert, legalábbis, ha takarékosan vezetjük a villanyjárművet. Mondjuk ez az első időkben biztosan nehéz lesz, mi sem tudtuk megállni, hogy egy-egy zöld lámpánál ne lépjünk oda neki: hiszen a villanymotor azonnal képes leadni az összes kakaót, amire képes (a mid-range esetében 134 lóerő, a nagyobb akksis verzió 204 lóerős), és pillanatok alatt a megengedett sebességhatár fölött találhatjuk magunkat.

Méretileg rendben

Méretek tekintetében nincs mit szégyellnie az e-Niro-nak, a 451 literes csomagtér hozza a kategóriaátlagot, viszonyításképpen hazánk két legnépszerűbb új autójánál sem sokkal bővenn a helykínálat, sőt: a Suzuki SX4 S-Crossnál ez 430 liter, a Vitaránál pedig csak 375 liter áll rendelkezésre a csomagtérben. Kívülről ugyan nehezen hihető, de az e-Niro belül is kifejezetten tágas, az első ülések kifejezetten kényelmesek, és a crossoverektől megszokott, magas üléspozició is kifejezetten kellemes, és nem mellesleg kilátni is jól lehet. Középen kapott helyet a váltó és egy bazinagy pakolórekesz, amibe két fél literes üveg mellé is befér még pl. egy pénztárca is.

Hátul a lábtérre nem lehet panasz, mivel nincs kardánbox középen, így hárman is viszonylag gond nélkül elférnek a hátsó szekcióban - mondjuk, azért megtermett felnőtteknek lehetnek kellemetlenségei. Ugyanakkor az üléspoziciót hátul valahogy nem sikerült belőni: a padló magasított az akupakk miatt, ám az ülőlapok pont annyival rövidebbek, hogy "normális" üléspozicióban egy felnőttnek éppen kényelmetlen legyen hosszabb távon hátul ülni.

Zajként maximum a kerekek gördülése szűrődik be az utsatérbe, ami a téli kerekeknek hála érzékelhető volt, de egyáltalán nem zavaró. A zajszigetelés alapvetően jó, és az e-Niro futóműve is kifejezetten jól csillapítja az úthibákat, és hordozza az akku miatt amúgy nehézkes autót. A kormány mögötti füleken lehet szabályozni a visszatöltést, ha a maximális erősségen hasznosítjuk újra a lassulási energiát, és okosan vezetünk, akkor gyakorlatilag fékezni sem nagyon kell, mert a generátor nagyon hatékonyan lassítja le az e-Nirót - már-már úgy érzi az ember, hogy a bal lába és a jobb keze is teljesen felesleges vezetés közben.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 42 034 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,96%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 42 083 forintos törlesztőt (THM 10,01%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Télen azért érdemes vigyázni

Ahogyan a videóban is prezentáltuk, azért óvatosan kell bánni a 289 kilométeres hatótávval, főképpen télen: ilyenkor olyan 200-210 kilométer körül tud elmenni a mid-range, ami amúgy nem kevés, ha a városban szaladgál az ember - ahogyan javarészt tettük mi is a teszthét alatt. Hosszabb úton mindenképpen kell kalkulálni a töltéssel, ahol kijönnek a kompromisszumok, amiket mid-range verzióval kell kötni. Ugyanis mialatt a long range CCS csatlakozós DC villámtöltése akár 80 kW-os is lehet, a tesztautóé azonban legfeljebb 50 kW-os, ám ezt a sebességet - nem tudni, hogy a téli idő miatt, vagy a töltők hibája volt a ludas - nem sikerült kihozni. Pedig több 50 kW-osnál is próbálkoztunk, de egyszer sem sikerült 19-20 fölötti teljesítménnyel áramot szipkázni az akkuba, a 22 kW-os töltőn is olyan 10-12 körül tudott áramot vételezni.

A lassú töltés sem állt a helyzet magaslatán, AC-ről az e-Niro mid-range csak egy fázison tölthető, maximum 7,2 kW-tal, azonban itt is maximum 5-5,2 kW-val sikerült áramot nyerni, amikor töltöttünk. Próbaképpen feldugtuk a kocsit az otthoni konnektorra is, ott stabilan hozta az ígért 2,5 kW-ot, bár így kb. 16 óra alatt tölt fel teljesen az autó. A kiautózott energiát a tapasztalatok szerint egy bevásárlás alatt vissza lehet tölteni, ha olyan üzletbe megyünk, ahol van töltési lehetőség. A fogyasztás vegyes használat mellett (város, plusz egy kevés M0-s) 20-21 kWh / 100km körül alakult így a januári hidegben, javarészt "normal" módban hajtottuk az e-Nirót, de azért néha-néha befigyelt pár kilométer sport mód is.

Válogass az autóhitelek között a Pénzcentrum hitelkalkulátorában!

No, de mi dobaj meg a fogyasztást? Hát, legfőképpen a fűtés: fájdalmas látvány, amikor fokonként csökken a hatótávolság, de ha csak egyedül vagyunk a kocsiban, akkor be lehet állítani, hogy csak a sofőrnél fújja a levegőt az autó, amivel jópár kilométert nyerhetünk. Ha pedig minden kötél szakad, ott van az ECO+ mód, ami gyakorlatilag mindent kiiktat, ami fölöslegesen zabálja az áramot, és a motor teljesítményéből is visszavesz. Az így nyert kilométerek adott esetben akár életmentőek is lehetnek!

Ennyiért kapsz nagyobb hatótávú autót

A Gold felszereltségű tesztautónk ára 10 millió 949 ezer forint volt, ha ugyanilyen csomaggal szeretnénk nagyobb akksis e-Nirót venni, az 12 millió 199 ezer forintba kerüln. Ebben bennevan a többi mellett tolatókamera, a LED fényszóró, az Apple CarPlay és Andoid Auto kompatibilis, nagykijelzős központi egység is. Alapáron a legolcsóbb mid-range modellt már kicsivel 10 millió forint alatt el lehet hozni, a legolcsóbb nagyakksis e-Niró pedig a Silver felszereltségi fokozattól elérhető 11 millió 549 ezer forintért. Minden ár a másfél milliós állami támogatás levonása után értendő.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Így győzheted le a tomboló inflációt: rengeteg magyar keresi szét magát ezzel a módszerrel

Egy vállalat sikeressége mérettől függetlenül több dolgon múlhat, azonban a sikeres marketing igazán erőssé teheti azt, válság esetén is.

Ez lenne a siker kulcsa? Sok magyar még mindig alábecsüli ezt az eszközt

Ezt mindenképp tudnod kell, mielőtt belevágsz egy start-up finanszírozásába, kezdő vállalkozóként.

Csendes gyilkos pusztítja tömegével a magyarokat: sok apróságon múlhat, megúszod-e

A magyar felnőttek mintegy 60 százaléka fél attól, hogy élete során rosszindulatú daganatot diagnosztizálnak nála.

Közösségi finanszírozás – alternatív, kockázatmentes út az üzleti célok megvalósítása felé (x)

Nincsenek könnyű helyzetben a hazai induló vagy bővülni kívánó vállalkozások: nehezen előrejelezhető egy-egy termék vagy fejlesztés várható sikere vagy megtérülése.

NAPTÁR
Tovább
2022. augusztus 9. kedd
Emőd
32. hét
Augusztus 9.
Az állatkertek napja
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?