A magyar Külügyminisztérium egymást követő figyelmeztetései jól mutatják, milyen hirtelen tudnak eszkalálódni a kartellháborúk.
Az elektromos autók terjedését segítő tényezők közül csak kevés javult számottevően 2016-ban. Mindenekelőtt az a gond, hogy a gyártóknak nem sikerült elég mutatós, és gazdaságilag is vonzó kínálatot teremteniük. Tavaly csak két új, tisztán elektromos meghajtású modell került a piacra - az egyik a Hyundai Ioniq EV, a másik a Tesla Model X -, és a plug-in hibridek esetében sem sokkal jobb a helyzet.
Ennek következtében tavaly lelassult az elektromos autók terjedése Németországban, ahol 2016 végén 69 ezer elektromos autó volt regisztrálva, s ezek közül 37 ezer volt tisztán elektromos meghajtású. Bár ez 60 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest, a tempó lassabb, mint a korábbi esztendőkben. Ha az utolsó három évben elért bővülés átlagát sikerülne megtartani, akkor 2022-re futna egymillió elektromos autó a német utakon - állapította meg a stuttgarti központú IFUA Horváth & Partners vezetési tanácsadó cég tanulmánya.
Eredetileg már 2020-ra el akarták érni az egymilliós számot, de nemrég Angela Merkel kancellár is elismerte, hogy ez nem fog menni. Pedig a német elektromosautó-piac európai összehasonlításban gyorsan bővül: az Európai Unióban forgalomba helyezett hibridek száma tavaly 27 százalékkal, a tisztán elektromos autóké pedig kevesebb, mint 5 százalékkal nőtt az Európai Autógyártók Szövetségének adatai szerint.
A terjedést nem csak az akadályozza, hogy a modellválaszték szerény, de az is, hogy a töltőhálózat lassan szélesedik, az árak pedig túl magasak. Ezt az e-autók vásárlásához adott támogatás sem ellensúlyozza.
A tanulmány szerzői ugyanakkor rámutatnak, hogy a gyártók tervei szerint az elkövetkező években javulhat a helyzet. A Tesla, amely az idei első negyedévben értékesítési rekordot könyvelhetett el, 2018-ban be kívánja vezetni a Model 3-at a német piacra. A Daimler 2022-ig több mint tíz új villanyautó szériagyártását irányozta elő, s ehhez bevezeti az EQ (Electric Intelligence) márkát. A BMW 2019-től tervez további tisztán elektromos modelleket. A Volkswagen is elektromos offenzívát jelentett be, a többi között az Audi e-tron modelljeit és az új I.D. márkát. A Porsche Mission E kocsija 2018-tól lesz piackész. Az említetteken kívül további gyártók is terveznek tömeges eladásra alkalmas villanyautókat, ami optimizmusra ad okot.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







