A Borbás Marcsi szakácskönyve című sorozat 314 epizód után véget ér, de a műsorvezető már több új produkciót is bejelentett.
Több százezer magyar autóból hiányozhatnak a légzsákok és az azokat kiegészítő legfontosabb közlekedésbiztonsági, utast védő berendezések. A helyzetet csak rontja, hogy akár további egymillió személygépjárműbe kerülhettek nem megfelelően működő, ellenőrizetlen forrásból származó manipulált biztonsági elemek, amelyek rendkívül súlyos biztonsági kockázatokat rejtenek az utasok számára, hívja fel a figyelmet a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT).
Iparági becslések szerint a légzsákok és az ehhez tartozó egyéb elektronikusan vezérelt, a közúti baleset esetén az utazókat védő biztonsági rendszerek a hazai autók negyedében-harmadában mutathatnak működési rendellenességet, valamint 10-15%-uknál már eleve hiányoznak. Utóbbi hátterében a tapasztalatok alapján leginkább az áll, hogy az illegális, szakszerűtlenül javító szervizek leginkább a légzsákot és az egyéb biztonsági rendszert működtető elektronikát mellőzik a közúti balesetben évente megsérült 250-300 ezer gépjármű, valamint a külföldről behozott sérült autók kijavításakor, mivel ezek ára igen magas. A használt autók egy része ilyen helyreállítás után kerül az új tulajdonoshoz, akinek viszont tudomása sincs ezek hiányáról, vagy éppen működésképtelenségéről.
A hazai autósokat összefogó szakmai szövetség három évvel ezelőtt végzett felméréséből a fentieknél is riasztóbb adatok derültek ki:
Utóbbi esetben arról van szó, hogy egy korábbi javítás során mellőzték az alapfelszereltség részét képező biztonsági rendszerek pótlását a szervizben. Ez azért is riasztó adat, mert közlekedésbiztonsági szempontból a légzsákok és a biztonsági övek megfelelő működése elengedhetetlen fontosságú.
A karosszériaelemek gyűrődési jellemzői, a szélvédő üveg és annak ragasztási technológiája, az ütközéskor fellépő lassulás mértéke, a biztonsági övek feszítőszerkezeteinek együttes megléte, valamint az elektronikai rendszer érzékelése alapján működésbe lépő légzsákok csökkenthetik egy esetleges sérülés mértékét, vagy éppen megmenthetik az autóban utazók életét. A kinyíló légzsákra viszont kizárólag akkor van szükség, ha az ütközés ereje eléri a kritikus bekapcsolási értéket, amelyet a gyár az autó tervezésekor számtalan szempont együttes megléte alapján alakít ki.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- hívta fel a jelenségre a figyelmet Gablini Gábor, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület vezetőségi tagja és a Magyar Autós Szakmai Szövetség elnöke. Hazánkban az autók döntő többsége a négyéves életkort követően csak kétévente kötelezett műszaki vizsgára, de ez sajnos nem azt jelenti, hogy az elsődleges és másodlagos biztonsági rendszereket ilyenkor valóban ellenőriznék.
- hangsúlyozta Németh Mónika, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület titkára. Ugyancsak súlyos problémát jelentenek az online hirdetési portálokon csaknem tízezres nagyságrendben található, bizonytalan eredetű légzsákok és biztonsági övek feszítőszerkezetei. Ezeknek a többnyire rendkívül olcsón beszerezhető, ugyanakkor gyenge minőségű biztonsági rendszerelemeknek a forgalomba helyezése és használata nemcsak megtévesztő, de életveszélyes is az utas számára.
Húzós időszak vár a magyar autósokra: komoly összeget bukhat, aki ezt az egy dolgot benézi az utakon
2025-ben több mint 7700 nagyvadat ütöttek el gépjárművel Magyarországon, ami 16 százalékkal haladja meg az egy évvel korábban regisztrált 6650-es értéket.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







