Ezek a taxik fognak versenyezni az utasokért Budapesten

Pénzcentrum
2013. április 10. 17:33

A Fővárosi Közgyűlés által 2013. április 9-én elfogadott, és egyes elemei tekintetében 2013 szeptemberétől fokozatosan hatályba lépő taxirendelet nem csak egységes arculati megjelenést, hanem egységes tarifákat is meghatároz. A standardizálásnak köszönhetően jelentősen csökken a fuvarozók közötti versenyhelyzet, de nem tűnik el teljesen. A rendelet "alsó korlátot" vezet be a taxi célra használható járművek számára, felsőt nem.

A hosszas egyeztetések után megszületett rendelet minimális teljesítmény - 55 kW, azaz 74,8 lóerő -, minimális tengelytávolság - 2550 mm - és minimális csomagtartóméret - 430 l - értékeket ír elő. Ezen követelményeknek az alsó-középkategóriába tartozó szinte valamennyi modell megfelel, ha nem is a legalacsonyabb árú 5-ajtós kiviteleikben, akkor kombi karosszériával mindenképp. Ezek bekerülési ára a rendeletben előírt légkondicionálóval, illetve a taxisofőr és az utasok további kényelmét szolgáló felszerelésekkel inkább az 5 és 6 millió forint közötti ársávba tartozik, mint az 4 és 5 millió forint közöttibe. Ezen járművek üzemeltetésére, amortizációjára és a munkavégzés teljes terheire e ugyan fedezetet nyújthat a 280 Ft/km-es tarifa, de a rentábilis működés nagy mértékben függ a hasznos és üres kilométerek arányától. Az ennél is nagyobb - és jellemzően drágább bekerülési árú - járművek esetén pedig magasabbnak kell lennie az utassal megtett kilométerek számainak, mint a "guruló" távolságnak. Ennek megvalósítása egyértelműen fuvarszervezési kérdés, így a diszpécserszolgálatok számára ez újabb kihívást és feladatot jelent. Az egy részének ma is létező igénye alapján lesznek olyan fuvarszervező irodák, amelyek részben, vagy egészben erre a keresletre kínálnak majd választ.

Az "átlagtól" lefelé is el lehet térni, amire a már ma is kapható "válságmodellek" jelentik a választ. A 3 millió forint körüli bekerülési árú újautók ugyan nem nyújtanak akkora vélt vagy valós "presztízst" sem a fuvarszervezőnek, sem az utasnak, mint egy felső-középkategóriás autó, de a kihasználtság hatékonyságában nagyobb rugalmasságot engednek.

Mivel egy adott távolság taxival történő megtétele az utas szempontjából ugyanannyiba fog kerülni a leintett, vagy hívott kocsi márkájától, típusától függetlenül, ezért a társaságok az általuk nyújtott "többletszolgáltatások", pl. az autók márkája, típusa, mérete, stb. révén tudnak egymással versengeni, felvállalva ennek a fentiekben említett nehézségeit, vagy könnyebbségeit.

Az elfogadott fővárosi taxirendeletnek megfelelő járművek:

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 307 398 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 094 forintos törlesztővel az Erste Bank nyújtja (THM 10,83%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 70 482 forintos törlesztőt (THM 10,61%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. április 29. kedd
Péter
18. hét
Április 29.
A tánc világnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33