15 °C Budapest

Agyoncsapja a kisvállalkozókat a kormány - Muszáj lesz bért emelni

2011. június 20. 15:32

Rendeletben állapíthatja meg a kormány, hogy 2012-2013-ban mennyivel kell emelniük a cégeknek a béreket ahhoz, hogy azok nettó értéke ne csökkenjen - erről szól a Rogán Antal fideszes képviselő nevével fémjelzett törvénymódosítási javaslat, amelyet tegnap nyújtott be az Országgyűlésnek, és a gazdasági bizottság sebtében általános vitára is bocsájtotta.

A munkaügyi ellenőrök a jövőben azt is vizsgálják, hogy a munkáltató a kormány által meghatározott mértékben felemeli-e a bruttó 300 ezer forint alatti munkabéreket. Ha a munkáltató nem tudja bizonyítani, hogy legalább a dolgozók kétharmadánál végrehajtotta az előírást, komoly szankcióra számíthat.

Az a munkáltató, amely a bruttó 300 ezer forint alatti munkabérek nettó értékének meg őrzéséhez szükséges munkabéremelést nem teljesíti, a jogsértést megállapító jogerős határozattól számított két évig közbeszerzési eljáráson ajánlattevőként nem indulhat és a központi költségvetésből, valamint elkülönített állami pénzalapokból származó támogatásban nem részesülhet. Ráadásul az érintett munkáltatót még meg is szégyenítik: két évre felkerül a munkaügyi hatóság honlapjára.

Idén legalább négy százalékos bruttó béremelés kellett ahhoz, hogy ne csökkenjenek a nettó keresetek. Az ugyancsak 4 százalékos infláció miatt azonban az alacsonyabb jövedelmek kevesebbet érnek, mint tavaly - derül ki a munkavállalói érdekképviseletek szakértői számításaiból. Havi 300 ezer forintos bruttó jövedelemig a tavalyinál több adót kell fizetni. 

KATTINTS! 300 ezer bruttó alatt te is bebuktad az adórendszert!

Az 5 főnél nagyobb vállalkozásoknál foglalkoztatott, összesen 1 millió 800 ezer versenyszférában dolgozó 80 százalékának a bruttó jövedelme nem éri el a havi 300 ezer forintot. A rendszerváltozás óta nem volt példa arra, hogy nemcsak a reálértékét veszíti el a fizetés, de a munkavállalók túlnyomó része összegszerűen is kevesebb pénzt kapjon kézhez - hangsúlyozta korábban a Pénzcentrum.hu érdeklődésére Hernádvölgyi Andrea, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) alelnöke. 

A könnyűiparban, illetve a szociális területen dolgozók bérei szinte egyáltalán nem emelkedtek. Emellett a többségében kormánypárti vezetésű önkormányzatok által működtetett gazdasági társaságok nagy részénél sem nőttek egyelőre a keresetek. A kormánynak tehát a saját háza táján kellene először söprögetnie - vélte a szakszervezeti vezető.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A munkáltatók nem értenek egyet a tervezett módosítással - szögezte le a Pénzcentrum.hu érdeklődésére Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára. Egyrészt komoly filozófiai probléma, hogy ahol valaki nem tulajdonos vagy munkáltató, ott ne rendelkezzen a bérekről. Márpedig az állam egyik formában sem kapcsolódik a magánkézben lévő vállalkozásokhoz.

Másrészt a munkabér nem kompenzációs kategória, amely valamilyen hátrány ellensúlyozására szolgál. A munkabér teljesítményhez kötött, ösztönöz, elismer és differenciál. "Kérdezem, hogyan tudja majd a legjobb dolgozói munkáját elismerni a vállalkozás, ha az alacsonyabban kvalifikált, kevésbé húzó munkavállalóinak béreit kell kényszerből emelnie?" - hangsúlyozta a főtitkár. Filozófiai tévedés, hogy a bért szociális juttatásként kezeli a kormány.

A tervezett rendelkezés nem serkenti az új munkahelyek létesítését, s nehéz helyzetbe hozhatja az élőmunkaigényes ágazatokat - például kereskedelem, vendéglátóipar, könnyűipar, mezőgazdaság -, amelyek már most is gondokkal küszködnek. Dávid Ferenc kifejezetten rossz lépésnek tartja, hogy nyilvánosan megbélyegezzék azokat a munkáltatókat, amelyek nem tudják teljesíteni az előírt béremelést.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm