Komoly átszervezést és létszámleépítést jelentett be a Canva, Ausztrália egyik legismertebb technológiai vállalata.
Durva éjszakai csapás rázta meg Ukrajnát: Zelenszkij azonnal megszakította a látogatását a tragédia miatt
Heves orosz drón- és rakétatámadás érte csütörtökre virradóra Kijevet, a műveletben az ukrán hatóságok közlése szerint legalább két ember életét vesztette, többen pedig megsebesültek. A csapások lakóépületeket találtak el, valamint tűz ütött ki egy belvárosi szállodában.
Timur Tkacsenko, a kijevi katonai közigazgatás vezetője közölte, hogy a támadásnak a két halálos áldozat mellett tizenhat sebesültje van. További részleteket nem ismertetett.
Vitalij Klicsko kijevi polgármester szerint egy lakóház első hat emelete egy közvetlen találat következtében részben összeomlott. Korábbi tájékoztatása szerint a sebesültek között mentősök és egy mentőállomás gépkocsivezetői is vannak, miközben több ember a megrongálódott épületek romjai alatt rekedt. A Reuters hírügynökség tudósítója több robbanást hallott a városban.
Az interneten közzétett felvételek szerint tűz keletkezett egy épület felső szintjein a belvárosi Sevcsenko sugárúton. A légiriadó idején sokan gyermekekkel, háziállatokkal és személyes holmijaikkal a metróállomásokon kerestek menedéket. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök már a támadást megelőzően egy várható éjszakai orosz légicsapásra figyelmeztetett, és bejelentette, hogy megszakítja Írország soros európai uniós elnökségének kezdete alkalmából tett dublini látogatását.
Az ukrán elnök a közelmúltban ismét tárgyalásokat javasolt Vlagyimir Putyin orosz elnöknek a több mint négy éve tartó háború lezárására, ezt azonban a Kreml elutasította. Orosz részről az éjszaka ukrán támadásokról számoltak be. A Leningrádi terület kormányzója, Alekszandr Drozgyenko közölte, hogy csütörtökön hat ukrán drónt semmisítettek meg az orosz térség felett. A határ menti Belgorodi területen egy férfi meghalt, felesége pedig megsebesült, miután egy drón csapódott a házukba - közölték helyi hatóságok. A lengyel hadsereg a támadások alatt elővigyázatosságból harci repülőgépeket riasztott.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







