Csatatérré változott a Milánó városközpontjában található Dóm tér, ahol tüntetők és rendőrök csaptak össze.
Közel lehet a békemegállapodás, miközben az Egyesült Államok drónokat lőtt le a veszélyes vízi úton
Az Egyesült Államok megsemmisített több iráni drónt, amely a Hormuzi-szoroson áthaladó hajókat vette célba - jelentette be szombaton az amerikai Középső Parancsnokság (CENTCOM).
Az X-en közzétett üzenetében a CENTCOM leszögezte, hogy a szoroson a forgalom akadálytalan, a művelettel kapcsolatban azonban nem közölt részleteket.
Donald Trump amerikai elnök a hét elején közölte, hogy az amerikai hadsereg segítséget nyújt a szoroson áthaladni kívánó tartályhajóknak és kereskedelmi hajóknak. A CENTCOM ezzel kapcsolatos közleményében megerősítették, hogy a térségen keresztül "biztonságos útvonal" áll rendelkezésre minden olyan hajó számára, amelyre nem vonatkozik az iráni kikötők elleni amerikai blokád.
A brit haditengerészet tengerhajózási biztonsági információs szolgálatának (UKMTO) adatai szerint jelenleg naponta kevesebb mint tíz hajó halad át a szoroson, jóllehet ez a szám az iráni konfliktus kirobbanása, azaz február 28-a előtt körülbelül 130 volt. Nem sokkal korábban az Egyesült Államok és Irán között közvetítő Pakisztán miniszterelnöke, Sehbaz Sarif az X-en azt közölte, kidolgozták a békemegállapodás végleges, mindkét fél által elfogadott szövegét, Iszlámábád pedig szorosan együttműködik mindkét oldallal a következő lépéseket illetően.
A béke sosem volt olyan közel, mint most
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- tette hozzá.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







