Donald Trump amerikai elnök határozottan cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint az Egyesült Államok leállította volna a hírszerzési adatok megosztását Ukrajnával.
Itt van Donald Trump rendkívüli bejelentése: hivatalosan is vége a tűzszünetnek, háborúban állnak Iránnal
Donald Trump amerikai elnök az ankarai NATO-csúcson bejelentette, hogy felmondta az Iránnal kötött tűzszünetet, miután az amerikai hadsereg csapásokat mért a közel-keleti országra. A katonai válaszlépést, amelyet a NATO főtitkára is elkerülhetetlennek nevezett, a Hormuzi-szorosban hétfőn végrehajtott, olajszállító hajók elleni támadások váltották ki - közölte a Telex.
Az amerikai elnök újságírói kérdésre válaszolva egyértelművé tette, hogy a továbbiakban nem kíván egyeztetni az iráni vezetéssel. Bár a teheráni tárgyalópartnerek nyitottak lennének a párbeszéd folytatására, Trump ezt puszta időpocsékolásnak tartja.
Határozottan elítélte a hétfői fegyverszünet-sértés miatt szerinte tisztességtelenül játszó iráni rezsimet, amelynek tagjait gonosz, beteg embereknek, magát a rendszert pedig olyan daganatnak nevezte, amelyet "korán ki kell vágni".
Az Egyesült Államok és Irán nemrég, június 17-én írt alá egy szándéknyilatkozatot, amely ideiglenes tűzszünetet és egy hatvannapos tárgyalási időszakot rögzített a tartós békemegállapodás elérése érdekében.
A diplomáciai folyamat azonban végleg megszakadt, amikor hétfőn három olajszállító hajót is támadás ért a Hormuzi-szorosban. Erre válaszul az amerikai hadsereg kedden késő este indított erőteljes csapássorozatot Irán ellen.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A katonai beavatkozás szükségességét Mark Rutte, a NATO főtitkára is megerősítette, aki a törökországi csúcstalálkozón szerda reggel úgy nyilatkozott, hogy az Irán elleni amerikai csapás abszolút indokolt volt.
Nyitóképen Donald Trump, amerikai elnök. Fotó: Máthé Zoltán, MTI/MTVA
Putyin újra eláraszthatja a világot dízellel: Trump megállapodása után nagy bejelentést tett Moszkva
Oroszország az év végére ismét havi 3–3,5 millió tonnára növelheti dízelexportját, ami már a válság előtti szintet jelentené.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







