A csütörtök reggeli erősödés után délelőtt veszített lendületéből a forint.
Titkos akciót hajtott végre az Egyesült Államok a stratégiai tengeri útvonalon, ezért volt rá szükség
Az Egyesült Államok segítségével az elmúlt napokban 22 olajszállító tanker haladt át a Hormuzi-szoroson, jelentette be Donald Trump amerikai elnök szerdán a Fehér Házban.
Az elnök szerint a műveletet az éjszakai órákban hajtották végre, és a hajók több millió hordó kőolajat szállítottak át a stratégiai jelentőségű tengeri útvonalon. Trump azt állította, hogy az akciót eredetileg titokban hajtották végre, azonban Irán időközben tudomást szerzett róla, ezért döntött a nyilvános bejelentés mellett.
Trump szerint az olajárak elszálltak volna a szállítmányok nélkül
Az amerikai elnök úgy fogalmazott, hogy a sikeres művelet jelentős szerepet játszott az olajárak kordában tartásában.
Állítása szerint a több millió hordónyi kőolaj piacra jutása hozzájárult ahhoz, hogy a nyersolaj hordónkénti ára 85-90 dollár körül maradjon. Trump szerint enélkül az ár akár 250 dollárig is emelkedhetett volna, ami súlyos következményekkel járt volna a világgazdaságra és az energiaellátásra nézve.
A Hormuzi-szoros a globális energiaellátás egyik legfontosabb tengeri útvonala. A Perzsa-öblöt az Arab-tengerrel összekötő szoroson halad át a világ tengeri úton szállított kőolajának jelentős része.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A térségben kialakuló katonai konfliktusok vagy hajózási korlátozások rendszerint azonnal hatással vannak a nemzetközi olajpiacokra, ezért a befektetők és az energiacégek kiemelt figyelemmel követik az amerikai–iráni feszültség alakulását.
Súlyos orosz légitámadás érte az ukrán energetikai infrastruktúrát: mi lesz itt a béketárgyalásokon?
Oroszország nagyszabású légitámadást indított Ukrajna energetikai infrastruktúrája ellen, több száz drónt és rakétát bevetve. A támadások több régióban áramkimaradásokat okoztak.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







