Az augusztus 20-i tűzijáték lehet a Tisza-kormány nagy vizsgája: sikerül lebontani az előző elit monopóliumát?

Pénzcentrum: Több mint húsz éve vagy jelen a rendezvénypiacon: hogyan kerültél ebbe a szakmába?

Erdős Ákos: Én eredetileg nem rendezvényszervezőként indultam, a média felől érkeztem, internetes utazási oldallal is foglalkoztam, ebből nőtt ki később egy rendezvényhelyszín-foglalási oldal, és innen kerültem át organikusan a rendezvények világába. Nem tanultam turizmust vagy rendezvényszervezést, inkább a kreatív iparból érkeztem. De a rendezvényszervezés tulajdonképpen sok szempontból kreatív műfaj, miközben persze rengeteg infrastrukturális, logisztikai és szervezési eleme is van.

Milyen típusú rendezvényekkel foglalkoztok?

Alapvetően céges rendezvényekkel, multiknak dolgozunk az elejétől kezdve: családi napok, csapatépítők, képzés-fejlesztési programok, belső vállalati események. A klasszikus ügynökségi munka úgy néz ki, hogy egy cég kitalál egy rendezvényt, elküldi a briefet, te kidolgozol egy koncepciót, prezentálod, megnyered, majd megszervezed. Ez a mai napig a munkánk nagy része.

Állami megbízásaitok nem is voltak?

2008–2009 környékén, a gazdasági válság idején nagyon sok megrendelést veszítettünk el, és akkor elindultunk néhány közbeszerzésen. Meg is nyertünk ilyeneket, de ezek nem milliárdos, nagy állami látványrendezvények voltak, hanem például képzés-fejlesztési programok. Fontos különbséget tenni az állami hivatalok, az állami tulajdonú cégek és az ezekhez kapcsolódó vállalatok között. Nekünk 2008–2009 óta klasszikus állami megbízásunk nem volt, de állami tulajdonú vagy államhoz kötődő cégekkel még a 2010-es években is lehetett piaci alapon dolgozni.

Erdős Ákos - Fotó: Gosztola Judit

Nehéz most úgy beszélni a rendezvénypiacról, mintha nem látta volna a fél ország Balásy Gyula 2026 május elején megjelent videóinterjúját, amely hirtelen nagyon erősen ráirányította a figyelmet a szakmátokra és az állami megbízások rendszerére. Te belülről hogyan láttad ezt a folyamatot: meddig működött még valamennyire piaci alapon a rendezvényes világ, és mikortól zárult be igazán a rendszer?

Nagyjából 2018–2020-ig még voltak olyan helyzetek, amikor lehetett dolgozni. Volt, hogy egy állami hátterű cég bekért ajánlatokat, mi piaci alapon indultunk, és megnyertük. A Covid után változott meg látványosan a helyzet: a rendszer sokkal zártabbá vált. Az én tapasztalatom szerint onnantól kezdve gyakorlatilag mindent központosítottak, és nagyon sok korábbi lehetőség megszűnt.

Konkrétan veszítettetek el ügyfelet emiatt?

Igen. Volt olyan ügyfelünk, aki felhívott, és azt mondta: az az utasítás, hogy nem dolgozhatnak mással, csak a Lounge-zsal, illetve a Lounge által kijelölt ügynökséggel. Volt olyan eset is, amikor egy piaci tenderen megnyertünk egy munkát. Egy külföldi tulajdonú cég tendere volt, és azt mondták, mi adtuk a legjobb ajánlatot, miénk a legjobb kreatív koncepció, majd küldik a szerződést. Két hét múlva szóltak, hogy ügyvezetői döntésre mégis törlik a tendert, és a munkát a Lounge-nak adják. Az indoklás szerint az ügyvezető úgy érezte, így tudja jobban biztosítani a cég helyzetét a magyar piacon. Aki ezen a piacon dolgozott, pontosan érti, miről beszélek.

Mit tud ilyenkor tenni egy cég?

Gyakorlatilag semmit. Ha még nincs szerződésed, nincs mit perelni. De sokszor akkor sem egyszerű, ha már van valamilyen előzmény. Ez az egyik legfrusztrálóbb része az egésznek: egy normális jogállami környezetben legalább lenne valamiféle jogorvoslati illúziód. Itt ez az illúzió is elveszett. Korrupció a 2000-es évek elején is volt a közbeszerzésekben, ezt kívülről is lehetett látni. A különbség az, hogy akkor még előfordulhatott, hogy egy piaci szereplő elindult egy tenderen, jó ajánlatot adott, és megnyerte. Ennek az esélyét azonban elvették, és egy egész generáció nőtt fel abban, hogy bizonyos piacokra egyszerűen nincs belépés.

Ha egy pillanatra elválasztjuk egymástól az elméletet és a gyakorlatot: a központosítás mögött akár lehetett is szakmai vagy államszervezési logika. Te látsz ebben olyan eredeti szándékot vagy modellt, ami önmagában még védhető?

Furcsa ezt kimondani, de volt benne valamennyi szakmai logika. A korábbi rendszerben minden hivatal, minden állami szerv maga írt ki rendezvényes pályázatokat vagy közbeszerzéseket. Ezeket sokszor olyan emberek készítették elő, akik nem értettek a rendezvényszervezéshez. Jogi szempontból lehet, hogy rendben voltak a kiírások, szakmailag viszont sokszor nem. Ráadásul rengeteg kisebb tender keletkezett, 40–50–60 milliós munkák, amelyeknél az adott hivatalban ülő ember nagy befolyással bírt. Ez is korrupciós kockázat. Tehát volt abban logika, hogy valamilyen formában központosítani kell a rendszert, szakmailag egységesíteni kell, átláthatóbbá kell tenni. A multik is hasonlóan működnek: létrehoznak ügynökségi poolokat. Például kiválasztanak három-öt ügynökséget marketingrendezvényekre, három-ötöt HR-rendezvényekre, és amikor jön egy feladat, ebből a poolból kérnek ajánlatot.

Mi volt akkor a probléma?

Az, hogy itt gyakorlatilag egyetlen szereplő maradt a poolban. Ez már nem piac. A rendszer megoldott bizonyos technikai problémákat: nem kellett minden hivatalnak külön szakmailag döntenie, központosították az erőforrásokat, egyszerűbb lett az államnak a működés. De közben létrejött egy monopólium, amelynek nem szakmai, hanem politikai és gazdasági logikája volt.

Az látszott, hogy erős magyar tulajdonú vállalatokat, egyfajta nemzeti tőkésosztályt kell építeni. Ez a rendezvénypiacon is mintha azt jelentette volna, hogy bizonyos kiválasztott cégeket állami megbízásokkal feltőkésítenek. Te ezt mennyire látod tudatos logikának, és hol volt szerinted ezzel a legnagyobb probléma?

Valószínűleg ez is benne volt: Orbán Viktor kormányának 2010 körüli víziója az volt, hogy erős magyar vállalatokat kell létrehozni. Önmagában az, hogy egy ország erős hazai cégeket akar, remek gondolat. A probléma a kontraszelekció volt. Nem az történt, hogy megkeresték az adott szakma legerősebb, organikusan felépült szereplőit, és azt mondták: nézzük meg, hogyan lehet belőletek regionálisan is versenyképes magyar cégeket építeni. Ehelyett új, politikailag kiválasztott szereplőket hoztak létre, majd őket tőkésítették fel.

Ez nemcsak a rendezvénypiacon történt így. A médiában, az építőiparban, a PR-ben, a kommunikációs piacon is hasonló mintázatokat látni.

Egy rendezvényügynökség esetében működhet egyáltalán a feltőkésítés logikája?

Szerintem nem igazán. Egy ügynökség know-how-ja az emberekben van. Más a helyzet egy technikai cégnél vagy egy rendezvényhelyszínnél, ott van eszközállomány, infrastruktúra, beruházás. Egy technikai céget lehet tőkével erősíteni: eszközöket venni, kapacitást építeni, akár európai szinten is erős szereplőt létrehozni. De ha ezt nem a szakmai teljesítmény alapján, hanem politikai kiválasztással csinálod, akkor torz rendszert hozol létre.

Erdős Ákos - Fotó: Gosztola Judit

A szakmai szervezetek miért nem léptek fel ez ellen a gyakorlat ellen?

Én 2020-ban már próbáltam ezt felvetni a szakmai szervezetünkben. A Covid alatt volt egy zárt szakmai egyeztetés, ahol gyakorlatilag az összes jelentős rendezvényügynökségi vezető ott volt. Több téma volt, de én azt mondtam: az NKOH-s rendszer iszonyatosan káros a szakmának, és a szakmai szervezetnek nyilatkozatot kellene kiadnia erről.

Nem álltak mellém.

Utólag persze lehet azt mondani, hogy egy ilyen nyilatkozat semmit nem változtatott volna, de legalább lett volna szakmai gerincünk. Az volt a baj, hogy addigra már sokan valamilyen módon érintettek voltak: volt, aki már kapott munkát alvállalkozóként, volt, aki félt, volt, aki remélte, hogy hozzá is lecsorog valami.

Téged próbáltak bevonni alvállalkozóként?

Igen, volt egy nemzetközi konferencia, amelyet korábban mi szerveztünk. Az ügyfél ragaszkodott hozzánk, mert ismertük a projektet, rövid volt a határidő, tudtuk, hogyan kell megcsinálni. Azt mondták, hogy a Lounge-on keresztül maradhatunk alvállalkozóként. Maradjunk annyiban, hogy a végén nem sikerül megegyeznünk, és ezek után nyilvánvalóvá vált, hogy nem fogunk együtt dolgozni.

Hányan vagytok most a cégnél?

Most 28-an vagyunk. Ügynökségi közegben ez nagy cégnek számít, főleg úgy, hogy mi piaci alapon működünk. 2010 körül nagyjából egymilliárdos árbevételünk volt, most körülbelül másfél milliárd. Ez nominálisan növekedés, de valójában inkább stagnálás, miközben a központosított rendszerhez kötődő cégek nagyságrendekkel nagyobbat nőttek.

Kívülről azt gondolhatná az ember, hogy amikor egy rendszer elkezd összeomlani, abban lehet valamiféle elégtétel azoknak, akik éveken át piaci alapon próbáltak túlélni. Te mit érzel most: megkönnyebbülést, elégtételt vagy inkább keserűséget?

Fáj, hogy 12–16 évig úgy kellett dolgozni, hogy közben azt láttuk: mások politikai hátszéllel nagyságrendekkel nagyobb piacot kapnak. Fáj, hogy rengeteg fiatal szakember ebben szocializálódott. És nem tudok örülni annak sem, ha most emberek tömegei veszítik el az állásukat a rendezvénypiacon.

A Lounge-nál vagy a hozzá kötődő cégeknél dolgozó szakembereket fel tudja szívni a piac?

A jó szakembereket igen. De külön kell választani a technikai, fizikai, produkciós területeket és az ügynökségi, projektvezetői világot. A technikai cégeknél, dekorációban, kivitelezésben dolgozó szakemberek nagyon komoly mennyiségű és nagyon komoly minőségű munkát csináltak, őket a piac valószínűleg fel fogja szívni.

Az ügynökségi oldalon bonyolultabb a helyzet, hiszen ha valaki éveken át abban szocializálódott, hogy a munkák automatikusan jönnek, nincs valódi tender, nincs valódi verseny, nincs valódi bukás és újrakezdés, akkor nagy kérdés, hogyan illeszkedik be egy piaci ügynökség működésébe.

Ez a szakma amúgy is olyan, hogy a tudás nagy része a munkahelyen keletkezik. Én azt látom, hogy még a legjobb képzés is legfeljebb 20-30 százalékot tud átadni. A többi a projekteken jön össze: azon, hogy hányszor csináltad meg, hányszor buktad el, hányszor kellett éjjel vagy hajnalban megoldanod valamit. Ezért számít annyira, hogy ki milyen közegben töltötte az első éveit.

Nálunk a kollégák abban szocializálódnak, hogy ha tender van, vért izzadunk, elbukjuk, tanulunk belőle, megyünk a következőre. Aztán megnyerünk egyet, örülünk, majd újra indulunk. Ez egy fejlődési folyamat, amit nem lehet megspórolni.

Most, hogy a korábbi rendszerhez kötődő cégek körül bizonytalanság van, megjelentek nálatok is olyan szakemberek, akik onnan próbálnak továbblépni a piaci ügynökségek felé?

Igen, jelentkeznek, interjúztattam is többeket. Vannak köztük jó szakemberek, de nagyon meg kell nézni, kit vesz fel az ember, és az milyen háttérrel érkezik. Sokan nem politikai alapon mentek oda dolgozni, ez tény. Egyszerűen ott volt munka, fizetés, és figylembe kellett venniük a családuk érdekeit, hitelük volt, a megélhetésük múlt rajta. Nem lehet mindenkit egy kalap alá venni. És valljuk be, nem csak a pénz vonzotta oda az embereket. Vizes vb, foci Eb, atlétikai vb, pápalátogatás: ezek olyan léptékű projektek, amiket egy szervező életében egyszer, kétszer ha megcsinálhat. Ha valaki huszonöt évesen ilyen feladatot kap, természetes, hogy igent mond rá.

Azt mondod, a rendszer sokakat beszippantott. Mit értesz ez alatt?

A rendezvényszervezésben az ügynökség van a csúcson. Az ügynökség választ helyszínt, technikát, dekort, cateringet, hostesst, alvállalkozókat. Ha a központosított rendszer kiadott egy munkát egy ügynökségnek, az az ügynökség a rendszer részévé vált. Alatta viszont van egy másik szint: technikai cégek, dekorosok, nyomdák, hostesscégek, fuvarozók, cateringesek, helyszínek. Ők sokszor egyszerűen azért kerültek be, mert jók voltak valamiben, és szükség volt rájuk. Ezt nevezem beszippantó hatásnak. Egy dekoros céget, egy fuvarost, egy virágost vagy egy szállodát nem lehet automatikusan elítélni azért, mert állami rendezvényhez kapcsolódó munkát kapott. Ha egy rendezvényhelyszínre bemegy egy állami esemény, attól még a helyszín nem lesz politikai szereplő. A kérdés az, hol húzzuk meg a határt.

Te hol húznád meg?

Szerintem az ügynökségi szintnél. Azok az ügynökségek, amelyek rendszeresen és tudatosan dolgoztak ebben a rendszerben, erősen érintettek. Őket a szakmának számon kellene kérnie. Az alvállalkozói szinteken sokkal bonyolultabb a helyzet. Ott nagyon sokan akaratukon kívül váltak a rendszer részévé. Persze ezen a szinten is vannak olyan kizárólagos szolgáltatók, akikről messziről látszik, hogy nem a szakmai teljesítményük miatt kerültek abba a pozícióba. A szakma pontosan tudja, kikről van szó. De épp ezért nem lehet az egész alvállalkozói kört egyben kezelni.

Egy egész szakma 60–70 százalékát nem lehet megbüntetni.

És nem is ez lenne a cél. A „büntetés” szót jogi értelemben nem is használnám. Inkább szakmai következményekről beszélnék: a szakmának ki kellene mondania, mi volt elfogadhatatlan, és kik voltak azok, akik aktív haszonélvezői voltak a rendszernek.

A szakmai szervezetek képesek erre a feladatra?

Ebben nem vagyok biztos. Szerintem a szakmai szervezet jelenleg nem tud elég hiteles lenni a kormányzat felé sem, a szakma felé sem. Ez nem személyes kérdés. A szakma egészét átszőtte az elmúlt évek rendszere, és ez alól a szakmai szervezetek sem tudták kivonni magukat. Innen nagyon nehéz tiszta pozícióból megszólalni, akkor is, ha egyébként jó szándékú emberekről van szó. És szerintem pont ez az, ami az új kormányzat bizalmatlanságát felerősíti. Ha nem lehet ránézésre eldönteni, ki honnan jön, akkor mindenkire gyanakodni fognak. Most tényleg igaz, hogy nem elég tisztának lenni, látszani is kell annak. Ez kellemetlen azoknak, akik semmi rosszat nem csináltak, de a helyzet ilyen, és ezt a szakmának magának kellene rendeznie, nem megvárni, amíg kívülről mondják meg

Közben viszont az új kormányzatnak is szüksége lenne szakmai partnerekre.

Igen, de szerintem az új kormányzat nagyon bizalmatlan, amit meg is értek. Nem tudják, ki mennyire volt benne az előző rendszerben. Ez nem egy nap alatt derül ki.

A probléma az, hogy szinte minden szakmában ugyanez történt. Építőipar, média, kommunikáció, kultúra, rendezvénypiac: pókhálószerűen szőtte át a rendszert.

Sokan kérdezik most, hogy ki lesz a Lounge helyett. Te mit válaszolsz erre?

Azt, hogy ez rossz kérdés. Nem az a kérdés, ki lesz a Lounge helyett, az a kérdés, hogy lesz-e végre piac. Ha valaki azt kérdezi, „Ákos, te leszel a Lounge helyett?”, akkor azt feltételezi, hogy természetes dolog, hogy mindig kell lennie egy központi szereplőnek, akihez minden munka befut. De ez probléma. Ezt a szerkezetet meg kell szüntetni. Legyen verseny, legyen piac. Nem kell állami kegy, nem kell háttéralku, nem kell kiválasztott szereplő. A közbeszerzéseket úgy kellene kialakítani, hogy valódi verseny alakulhasson ki. Lehet poolrendszerben gondolkodni, de ne egy szereplő legyen a poolban, hanem három-öt, akik valóban versenyeznek. Legyenek szakmai szempontok, transzparencia, valódi értékelés. És nagyon fontos: véget kell vetni a kontraszelektált kiválasztásnak, azaz ne politikai alapon nőjenek nagyra cégek, hanem azok kapjanak lehetőséget, akik piaci alapon bizonyítottak.

Indulnál közbeszerzéseken egy új rendszerben?

Nem ez a célom. Engem az hajt, hogy legyen normális piac. Ha valóban átláthatóak a feltételek, akkor majd üzleti döntés lesz, nem hitkérdés. Ha van verseny, ha átláthatóak a feltételek, ha nem előre leosztott szereplőkkel kell megküzdeni, akkor egy piaci cég el tudja dönteni, akar-e indulni vagy sem.

Az augusztus 20-ai tűzijáték jó tesztje lehet az új rendszernek?

Igen, részben. A tűzijáték mindig szimbolikus ügy.  Most az a kérdés, hogy valóban olcsóbb, átláthatóbb, szakmailag megalapozottabb lesz-e a a lebonyolítás. De közben azt is látni kell, hogy ha egy meghívásos tenderen olyan cég nyer, amelyet a szakma kevésbé  ismer, az rögtön kérdéseket vet fel.

Lehetnek olcsóbbak az állami rendezvények, ha megszűnik a korábbi rendszer?

Elvileg igen. A korábbi rendszerben a drágaság egyik oka a monopólium volt nemcsak az ügynökségi szinten, hanem az alvállalkozói láncban is. Ha egy állami helyszínen csak egy bizonyos technikai cég, csak egy bizonyos cateringes, csak egy bizonyos szolgáltatói kör dolgozhat, akkor nincs árverseny. Ha nincs árverseny, az növeli az árakat. Minden szereplő ráteszi a maga hasznát, és a végén hatalmas összeg jön ki.

De ez nem fog egyik napról a másikra eltűnni. Nagyon sok állami vagy államhoz kötődő rendezvényhelyszín van, ahol szerződések, kizárólagosságok, beépített szolgáltatói körök működnek. Ezeket fel kell térképezni, meg kell érteni, és csak utána lehet jól átalakítani. Nem elég egy ponton elvágni, mert minden szinten kapcsolatok, szerződések, függések vannak.

Értem, hogy a közvélemény gyors elszámoltatást vár, de szakmailag ez bonyolultabb. Ha rosszul nyúlsz hozzá, működésképtelenné tehetsz helyszíneket, rendezvényeket, szolgáltatói láncokat. De ha túl óvatos vagy, akkor meg nem történik valódi változás.

Mitől lenne egészségesebb a piac?

Attól, ha az állam hátrébb lépne. Nem kell mindenbe beavatkozni, nem kell mindenkit támogatásokkal, kedvezményes hitelekkel, pályázati pénzekkel függővé tenni.

Én piacpártibb gazdaságpolitikai álláspontot képviselek ebben: legyen verseny, és hagyják a cégeket piaci alapon működni. Nem azt mondom, hogy semmilyen területen nincs szükség állami szerepre, de a vállalkozások jelentős részénél az lenne a legjobb, ha nem támogatásokra, hanem teljesítményre épülne a növekedés.

Nagyon sok cég eleve arra jött létre, hogy pályázati pénzeket, állami hiteleket, támogatásokat szerezzen. Ennek véget kell vetni. Működő, tehetséges vállalkozásoknak kell lehetőséget adni, nem politikailag kiválasztott cégeket mesterségesen felpumpálni.

Mi lenne most a szakma legfontosabb feladata?

Először is ki kell mondani, hogy mi történt. Aztán szét kell választani a szinteket: kik voltak aktív haszonélvezők, kik voltak beszippantott alvállalkozók, kik dolgoztak kényszerből, kik építettek erre üzleti modellt. Másodszor, hiteles szakmai képviseletre van szükség, olyan szereplőkre, akikben a kormányzat, a piac és a szakma is megbízhat. Harmadszor pedig olyan közbeszerzési és megrendelési rendszert kell kialakítani, amelyben nem az a kérdés, kinek a kapcsolata erősebb, hanem az, hogy ki tud jobb szakmai ajánlatot adni.

Képek: Gosztola Judit