A Nasdaq, a vezető árjegyzők – köztük a Citadel Securities és a Jane Street –, valamint a brókercégek már hetek óta folyamatosan tesztelik rendszereiket.
Az Egyesült Államok légicsapásokat hajtott végre iráni katonai célpontok ellen, miután egy amerikai Apache harci helikopter lezuhant a Hormuzi-szoros térségében. Washington szerint a helikoptert egy iráni drón semmisítette meg, bár a két pilóta sértetlenül megmenekült. Donald Trump amerikai elnök gyors válaszcsapást rendelt el, amelyet a Pentagon önvédelmi műveletként jellemzett.
Az amerikai hadsereg elsősorban iráni légvédelmi rendszereket, radarokat és katonai infrastruktúrát vett célba a Hormuzi-szoros közelében. Az incidens újabb csapást jelentett az áprilisban létrejött tűzszünetre, amely már korábban is egyre törékenyebbé vált.
Teherán nem hagyta válasz nélkül az amerikai támadásokat. Az Iráni Forradalmi Gárda közlése szerint rakéta- és dróntámadásokat hajtottak végre több amerikai katonai célpont ellen Jordániában, Kuvaitban és Bahreinben. Az iráni vezetés azt közölte, hogy készen áll további válaszlépésekre is, amennyiben újabb amerikai akciók következnek.
Az első jelentések szerint a legtöbb rakétát és drónt még a célba érés előtt elfogták, és egyelőre nem érkezett hír jelentősebb károkról vagy amerikai veszteségekről.
Az olajpiac és a tőzsdék is reagáltak
A katonai eszkaláció azonnal megjelent a pénzügyi piacokon. Az olajár emelkedésnek indult, mivel a befektetők attól tartanak, hogy a Hormuzi-szoros körüli feszültségek ismét veszélyeztethetik a globális energiaellátást. A Brent típusú nyersolaj ára 91 dollár fölé emelkedett, miközben a térség részvénypiacai gyengültek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A devizapiacokon is fokozódott a bizonytalanság. A befektetők figyelme egyszerre irányul a közel-keleti eseményekre és az amerikai inflációs adatokra, amelyek meghatározhatják a Federal Reserve következő lépéseit.
A tűzszünet sorsa ismét kérdésessé vált
Elemzők szerint a mostani összecsapások az áprilisi tűzszünet óta a legsúlyosabb amerikai–iráni incidensek közé tartoznak. Bár a piacok egyelőre nem számolnak teljes körű háborúval, a helyzet jelentősen növeli a geopolitikai kockázatokat, különösen a globális energiaszállítás szempontjából kulcsfontosságú Hormuzi-szoros térségében.
Rendkívüli fejlemények a magyarországi üzemben történt robbanás után: a Mol szerint ez történt velük
Minden sérült elhagyhatta a kórházat a tiszaújvárosi MOL-üzemben történt baleset után, sőt ketten már újra munkába is álltak.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







