Csatatérré változott a Milánó városközpontjában található Dóm tér, ahol tüntetők és rendőrök csaptak össze.
Több tízezer ember esett csapdába a tengeren: robbanások rázzák meg a térséget, egyre kevesebb az ivóvíz
Mintegy húszezer tengerész vesztegel már hetek óta a Perzsa-öbölben rekedt több száz olaj- és gázszállító tartályhajón, valamint teherhajókon, mivel a háborús állapotok miatt nem tudnak átkelni a Hormuzi-szoroson.
A Hormuzi-szoroson halad át békeidőben a világ olaj- és cseppfolyósított földgáz-szállításának körülbelül egy ötöde. A Lloyd’s List Intelligence tengeri adatszolgáltató cég szerint az április 13. és 19. közötti héten körülbelül 80 hajó kelt át a szoroson, míg a háború előtt naponta mintegy 130 vagy annál is több hajó haladhatott át rajta. A háború kezdete óta a térségben több tucat hajót támadtak meg, és az ENSZ adatai szerint legalább 10 tengerész vesztette életét. A legtöbb hajó továbbra sem tud áthaladni, annak ellenére, hogy Irán kijelentette: a szoros nyitva áll az általa nem ellenségesnek ítélt hajók előtt, amelyektől díjat is szed az áthaladás fejében.
Több ezer indiai tengerész is van azokon a hajókon, amelyek a háborús övezet környékén rekedtek, és például Bandar Abbasz és Horramsahr iráni kikötő közelében horgonyoznak. Vannak olyan hajók, amelyek legénysége, már nyolc hete vesztegel a térségben. Előfordult, hogy a hajóktól mindössze néhány száz méterre történtek robbanások - mondta el Manodzs Kumar Jadav, az indiai tengerészszakszervezet (FSUI) főtitkára.
Hozzátette, hogy sok tengerész számolt be élelmiszer- és ivóvízhiányról, és vannak hajók, amelyeken már kénytelenek voltak korlátozni az ellátmányt. A szakadozó internetkapcsolat miatt pedig a tengerészek csak szórványosan tudják tartani a kapcsolatot a családjaikkal. India hajózási minisztériuma a múlt héten közölte, hogy az iráni konfliktus kezdete óta legalább 2680 tengerészt evakuáltak. Németország legnagyobb hajózási társasága, a Hapag-Lloyd hat hajóján körülbelül 150 tengerész rekedt a szoros közelében.
Nils Haupt, a társaság szóvivője április elején az AP amerikai hírügynökségnek arról számolt be, hogy a legénységek tagjai közül egyelőre néhányat tudtak leváltani. A Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO), az ENSZ hajózási ügynöksége a múlt héten jelentette be, hogy evakuációs terven dolgozik a Perzsa-öbölben rekedt több száz hajó és mintegy 20 ezer tengerész kimenekítésére. A tervek szerint humanitárius folyosót akarnak létrehozni, amelyen keresztül a hajókon szolgáló tengerészek távozhatnak.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







