A spanyol Meliá és az Iberostar, valamint a kanadai Blue Diamond szállodalánc egymás után vonul ki az országból.
Hatalmas botrány van kibontakozóban: mentősök és újságírók meggyilkolásával vádolják az egyik harcoló felet
Az ENSZ emberi jogi főbiztossága szerint bizonyítékok utalnak arra, hogy Izrael háborús bűncselekményeket követhetett el Libanonban. A szervezet pénteki közlése szerint dokumentált esetek állnak rendelkezésre, amelyek egészségügyi dolgozók és újságírók megölésére vonatkoznak.
A szóvivő hangsúlyozta, hogy ezek a csoportok a nemzetközi humanitárius jog védelmét élvezik, így az ellenük irányuló szándékos támadások háborús bűncselekménynek minősülhetnek. Az ENSZ elemzése szerint az izraeli műveletek során civilek is célponttá válhattak.
A jelentés kitér arra is, hogy többemeletes lakóházak pusztultak el, és az összecsapások következtében több mint egymillió ember kényszerült elhagyni otthonát. A főbiztosság ugyanakkor azt is jelezte, hogy a Hezbollah Izrael északi része ellen indított rakétatámadásai szintén sérthetik a nemzetközi jogot.
A most közzétett jelentés az Izrael és a Hezbollah közötti harcok első három hetét vizsgálja. Az összecsapások az Irán elleni amerikai és izraeli csapások után erősödtek fel február végén. Bár tűzszünetet hirdettek, a támadások továbbra sem szűntek meg teljesen.
Izrael visszautasította a vádakat. Álláspontja szerint a Hezbollah civil járműveket, köztük mentőautókat használ fegyverek és harcosok szállítására, és a hadsereg csak olyan célpontokat támadott, amelyek a szervezethez köthetők.
Rendkívüli fejlemények a magyarországi üzemben történt robbanás után: a Mol szerint ez történt velük
Minden sérült elhagyhatta a kórházat a tiszaújvárosi MOL-üzemben történt baleset után, sőt ketten már újra munkába is álltak.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







