Bár az európai gáztárolók töltöttségi szintje tízéves mélyponton van, és az árak az év eleje óta a háromszorosukra emelkedtek, Magyarországot jelenleg nem fenyegeti gázhiány.
Új útvonalra kényszerültek az olajszállítók, hatalmasat nyert a Hormuzi-szoros lezárásán egy ország
Áprilisban jelentősen megugrott a Szuezi-csatorna hajóforgalma és az abból származó bevétel, miután a Hormuzi-szoros lezárása felértékelte a vörös-tengeri útvonalat. Bár a növekedés komoly gazdasági segítséget jelent Egyiptom számára, a forgalom még mindig elmarad a korábbi évek szintjétől, miközben a jemeni húszik újabb fenyegetései bizonytalanságban tartják a térséget - jelentette a Bloomberg.
Az egyiptomi statisztikai hivatal adatai szerint áprilisban 529 tartályhajó haladt át a csatornán, ami csaknem 30 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A teljes hajóforgalom 14 százalékkal bővült, így összesen 1182 hajó tette meg az utat. Ez 419 millió dolláros bevételt eredményezett Egyiptomnak, ami 2024 eleje óta a legmagasabb havi értéknek számít.
A fellendülés hátterében az áll, hogy a világ energiakereskedelmének jelentős részét bonyolító Hormuzi-szoros a február végi iráni konfliktus kirobbanása óta gyakorlatilag járhatatlan. Ennek áthidalására a világ legnagyobb olajexportőre, Szaúd-Arábia egy alternatív csővezetéken keresztül a vörös-tengeri kikötőibe irányítja a nyersolajat, hogy onnan hajókon szállítsák tovább. Ezt a gyakorlatot más öböl menti államok is átvették, szárazföldi útvonalak és szaúdi kikötők bevonásával.
Ezzel a Szuezi-csatorna váratlanul a közel-keleti feszültségek haszonélvezőjévé lépett elő. Piaci elemzők arra számítanak, hogy az átirányított forgalom a következő hónapokban is növeli majd a csatorna bevételeit. Amennyiben a hajózás tartósan visszatérne a korábbi szintre, az akár 25-30 százalékkal is mérsékelhetné Egyiptom folyó fizetési mérlegének hiányát.
A mostani javulás ellenére a forgalom még messze elmarad a válság előtti szinttől. Tavaly áprilisban például még mintegy 2300 hajó haladt át a csatornán, ám a jemeni húszi lázadók év végi támadásai miatt a forgalom drasztikusan visszaesett, ami több milliárd dolláros kiesést okozott az országnak.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A helyzetet tovább bonyolítja az Irán és Izrael közötti fegyveres konfliktus kiújulása, amely miatt a húszik teljes tilalmat hirdettek az izraeli érdekeltségű hajókra a Vörös-tengeren. Egyelőre kérdéses, hogy a milíciák pontosan milyen kritériumok alapján azonosítják az izraeli hajókat, és hogy ez a lépés elindítja-e a kereskedelmi flottákat érő támadások újabb hullámát.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






