Litvánia kimenekítési terveket dolgozott ki egy esetleges orosz támadás esetére, a balti állam miniszterelnöke azonban leszögezte, hogy nem adják meg magukat.
Átfogó kereskedelmi megállapodást kötött Ausztrália és az Európai Unió Canberrában. A felek a védelmi együttműködés erősítéséről is döntöttek.
Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök kiemelte, hogy a világ egyik legnagyobb gazdaságával jött létre az egyezség. Ursula von der Leyen szerint a földrajzi távolság ellenére a két fél hasonlóan látja a világ működését, ami megkönnyíti az együttműködést.
A megállapodás célja a kétoldalú kereskedelem további liberalizálása. Az EU arra számít, hogy az Ausztráliába irányuló exportja a következő években mintegy egyharmaddal nő. Ausztrália a mezőgazdasági termékei nagyobb arányú európai piacra jutását várja.
A megállapodás még az uniós tagállamok kormányait képviselő tanács jóváhagyására vár. A felek a biztonsági együttműködést is bővítik. A hangsúly a tengeri biztonságon, a kibervédelemen, a hibrid fenyegetések elleni fellépésen és a félretájékoztatás visszaszorításán lesz.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






