Donald Trump bejelentése szerint azonnali hatállyal energetikai tűzszünet lépett életbe Oroszország és Ukrajna között.
Újra teljes a kormány névsora: megvan, ki lesz az igazságügyi miniszter Magyar Péter kabinetjében
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke Dr. Görög Mártát, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánját jelöli igazságügyi miniszternek, miután korábbi jelöltje, Melléthei-Barna Márton visszalépett.
Melléthei-Barna Márton csütörtökön jelentette be, hogy nem vállalja az igazságügyi miniszteri tisztséget az alakuló Tisza-kormányban. Döntését azzal indokolta, hogy régi ismerőse és egyben sógora is a pártelnök Magyar Péternek, ami szerinte összeférhetetlenségi aggályokat vethetett volna fel. A leendő miniszterelnök elismeréssel nyilatkozott párttársa döntéséről, és már akkor jelezte, hogy pénteken bemutatja új jelöltjét az igazságügyi tárca élére.
Magyar Péter ígéretéhez híven ma Facebookon ismertette döntését: "A magyar jogászszakma koronázatlan királynőjét, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánját, Dr. Görög Mártát kértem fel igazságügyi miniszternek."
Görög Márta a Magyar Jogász Egylet Elnökségének tagja, a Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Bizottságának tagja. Tudományos tevékenysége mellett a Magyar Akkreditációs Bizottság Akkreditációs Kollégiumának elnökeként a felsőoktatás minőségbiztosításában is vezető szerepet játszik.
Miniszterként kiemelt feladata lesz a jogalkotás szakmai minőségének helyreállítása és annak elérése, hogy a törvényalkotás átlátható legyen, és a jogszabályok elfogadását érdemi szakmai és társadalmi egyeztetés előzze meg. A Tisza-kormány igazságügyi miniszterére vár azon jogi feltételek megteremtése is, amelyek lehetővé teszik a Magyarországnak járó uniós források felszabadítását és hazahozatalát.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Címlapkép: Hegedüs Róbert/MTI
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







