7 °C Budapest
Balaton lake

Súlyos figyelmeztetést adtak ki a hazai kutatók: komoly baj van, csendesen pusztítják a Balaton

2026. május 11. 11:45 2 perc

Nemcsak a klímaváltozás, hanem a balatoni hajózás egy része is egyre nagyobb terhelést jelent a Balaton számára – erre figyelmeztetett friss állásfoglalásában a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet. A kutatók szerint két területen lenne szükség azonnali szemléletváltásra: a fedélzeti szennyvíz kezelésében és a hajóápolási vegyszerek használatában.

A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet szakemberei szerint a probléma súlyosabb, mint sokan gondolnák. Az elmúlt években jelentősen nőtt a Balatonon a vitorlások, motoros kishajók és csónakok száma, miközben a tó a felmelegedés és a vízháztartás változása miatt jóval sérülékenyebbé vált. A kutatóintézet állásfoglalása szerint ma is rendszeresen előfordul, hogy a hajókon keletkező szennyvíz közvetlenül a Balatonba kerül – akár kikötőkben, akár nyílt vízen. Pedig a szükséges kikötői leeresztő infrastruktúra több helyen már rendelkezésre áll.

A kutatók arra is figyelmeztetnek: a szennyvízzel nitrogén és foszfor kerül a vízbe, ami gyorsíthatja az algásodást, miközben mikrobiológiai szennyezést is okozhat. A helyzetet tovább rontja, hogy a melegebb víz kedvez az algavirágzásnak, a csökkenő vízcsere miatt pedig a szennyező anyagok hosszabb ideig maradnak a rendszerben. A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet szerint a fedélzeti szennyvizet kizárólag kijelölt kikötői rendszereken keresztül szabadna üríteni, a kisebb hajókon pedig hordozható vegyi WC-k használatát javasolják.

A másik kritikus pont a hajókarbantartás

A szakemberek szerint a hajótestek tisztítására és algásodás elleni kezelésére használt vegyszerek közül sok közvetlenül károsítja a balatoni élővilágot. Különösen problémásnak tartják a biocid hatású algagátló bevonatokat, az oldószeres tisztítószereket és a túlzott vegyszerhasználatot.

A kutatók szerint ezek az anyagok mérgezőek lehetnek a vízi élőlényekre, felhalmozódhatnak az üledékben, és hosszú távon ronthatják a vízminőséget is. Gyakori probléma az is, hogy a hajók mosásakor keletkező szennyezett víz közvetlenül a Balatonba kerül. A szakmai állásfoglalás ezért környezetkímélő, lebomló szerek használatát, a mechanikai tisztítás előtérbe helyezését és a vegyszerhasználat jelentős visszafogását sürgeti.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A kutatóintézet szerint a balatoni hajózás jövője közvetlenül függ a tó ökológiai állapotától. Úgy fogalmaznak: a korábban „elfogadott vagy elnézett” gyakorlatok ma már nem fenntarthatók. „A fenntartható hajózás nem lemondás, hanem szemléletváltás” – írják a kutatók, akik szerint a szükséges technikai megoldások már rendelkezésre állnak, a változás inkább hozzáállás kérdése.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?