Piros és kék villogó rendőrségi fények egy bűncselekmény helyszínén.

Feljelentést tett az ukrán Oscsadbank a magyar hatóságok ellen, terrorcselekmény gyanúja is felmerült

2026. március 17. 19:01

Az ukrán Oscsadbank és az érintett pénzszállítók szerint jogsértő lehetett a március eleji magyar hatósági akció, ezért feljelentést tettek, írja a HVG.

Az ukrán Oscsadbank és hét pénzszállító feljelentést tett a magyar hatóságok ellen, mert álláspontjuk szerint nem tisztázott a március 5-én lefoglalt pénzszállítmány jogalapja.

A jogi képviselő hivatali visszaélés és terrorcselekmény gyanúja miatt fordult a Központi Nyomozó Főügyészséghez, míg a hét ukrán pénzszállító képviseletében jogellenes fogvatartás és hivatali visszaélés gyanúját is megfogalmazták. Emellett keresetlevelet nyújtottak be a Fővárosi Törvényszékhez a kiutasító határozat megsemmisítése érdekében.

A feljelentés szerint nem volt egyértelmű a jogalapja annak az időszaknak, amely a pénzszállítók március 5-i birtokbavétele és a később megjelent kormányrendelet között telt el. A beadvány úgy fogalmaz, hogy az intézkedésben részt vevő hatóságok a rájuk ruházott jogosítványokat olyan módon gyakorolhatták, amely nem felelt meg a jogszabályok által előírt eljárási kereteknek és garanciáknak.

A dokumentum kitér arra is, hogy vizsgálni kell, milyen döntéshozatali mechanizmus vezetett a TEK akciójához és a vagyon birtokbavételéhez.

A feljelentés idézi Lázár János építési és közlekedési minisztert is, aki egy lakossági fórumon arról beszélt, hogy a magyar lépés nem volt független a kőolajvezeték elzárásától. A beadvány szerint ez arra utalhat, hogy a lefoglalt vagyon visszatartása egy másik állam befolyásolásának eszköze lehetett.

Az ügy előzménye, hogy Ukrajna március elején jelentette be: két pénzszállító autójukat a magyar hatóságok lefoglalták, a járműveket kísérő hét ukrán állampolgárt pedig elfogták. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal közlése szerint a járművek Ausztriából tartottak Ukrajnába, és mintegy 40 millió dollárt, 35 millió eurót, valamint kilenc kilogramm aranyat szállítottak, miközben pénzmosás gyanúja merült fel.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Március 9-én a parlament nemzetbiztonsági bizottságának ülésén derült ki, hogy Kocsis Máté törvényjavaslatot nyújtott be az ügy kapcsán. Ugyanezen a napon jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányrendelet, amely a nemzetbiztonsági érdekek védelmére hivatkozva intézkedéseket írt elő a szokatlan mennyiségű készpénz és aranyszállítmány ügyében.

Az Országgyűlés másnap elfogadta a szükséges jogi keretet biztosító törvényt, amelynek hatálybalépésével a korábbi rendeletet hatályon kívül helyezték.

A pénzszállító járműveket azóta visszaszolgáltatták, ugyanakkor a lefoglalt vagyon továbbra is a magyar hatóságoknál maradt. A hét ukrán állampolgárt időközben kiutasították Magyarországról.

Egyre több akció csak hűségkártyával érhető el

Az elmúlt években látványos fordulat történt a kereskedelemben. Az inflációs időszak után a vásárlók árérzékenyebbek lettek, a boltok pedig egyre inkább a hűségprogramokon keresztül célozzák meg őket. Ma már sok üzletben a legnagyobb kedvezmények kizárólag hűségkártyával aktiválhatók, sőt egyes akciók csak applikáción keresztül érhetők el. Úgyhogy itt az idő, hogy elmondd, Te mit gondolsz a hűségkártya-programokról.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 17. kedd
Gertrúd
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?