Az ukrán elnök meghívást kapott az október 23-i megemlékezésre, amelyen Emmanuel Macron és António Costa is részt vehet.
A NASA kutatói olyan szerves molekulákat azonosítottak a Marson, amelyek koncentrációja meghaladja azt a mértéket, ami a bolygó ismert abiotikus folyamataival magyarázható lenne. A tavaly felfedezett hosszú szénláncú vegyületek elemzése arra utal, hogy ezek akár egykori marsi élet nyomai is lehetnek.
A vörös bolygót évmilliók óta érő intenzív kozmikus sugárzás ellenére a NASA marsjárója váratlan felfedezést tett. Olyan mennyiségben talált hosszú szénláncú szerves molekulákat, amely nehezen magyarázható a Mars ismert, nem biológiai eredetű forrásaival. A felfedezés azért is kiemelkedő jelentőségű, mert a szakértők korábban úgy vélték, hogy a folyamatos sugárterhelés miatt ezek a vegyületek nem maradhattak volna fenn a bolygó felszínén - jelentette az Index.
A Futurism beszámolója alapján a kutatók azt feltételezik, hogy a molekulák zsírsavakból származhatnak. Mivel ezek az anyagok a földi sejtmembránok alapvető építőkövei, jelenlétük felveti annak lehetőségét, hogy több milliárd évvel ezelőtt biológiai folyamatok zajlhattak a Marson.
A kutatócsoport 80 millió évnyi sugárterhelés szimulálásával próbálta feltárni a molekulák eredetét. Számításaik arra utalnak, hogy a Mars légkörének elvesztése előtt az alkánok koncentrációja a most mértnél lényegesen magasabb lehetett. A tudósok számos abiotikus folyamatot is megvizsgáltak, amelyek létrehozhatták volna ezeket a vegyületeket, ám az ismert mechanizmusok egyike sem adott kielégítő magyarázatot a talált mennyiségre.
A szakértők mindazonáltal óvatosan kezelik az eredményeket. Hangsúlyozták: előfordulhatnak olyan, eddig ismeretlen nem biológiai folyamatok, amelyekről jelenleg nincs tudomásunk, mégis ezek eredményezhették a Marson megfigyelt hosszú szénláncú molekulák magas koncentrációját. Éppen ezért további vizsgálatokra van szükség a végleges következtetések levonásához.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A felfedezés új távlatokat nyit a Mars-kutatásban. Közelebb vihet annak megválaszolásához, hogy a bolygó valaha otthont adhatott-e különböző életformáknak, illetve a jövőben alkalmas lehet-e az emberi kolonizációra.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







