Oroszország mindössze hat hét alatt épített ki egy újabb nagyméretű támadódrón-indítóbázist
Donald Trump amerikai elnök vészhelyzetet hirdetett a Kuba jelentette nemzetbiztonsági fenyegetés miatt, egyben aláírt egy végrehajtási rendeletet, amely lehetővé teszi importvámok bevezetését azokból az országokból származó árukra, amelyek Kubának olajat adnak el vagy szállítanak.
Az amerikai elnök által aláírt és a Fehér Ház honlapjára fölkerült dokumentum szerint a kubai kormány "rendkívüli intézkedéseket" hozott, amelyek károsak és fenyegetik az Egyesült Államokat. A dokumentum szerint "a rezsim számos ellenséges országgal, transznacionális terrorszervezettel és az Egyesült Államokkal szemben álló rosszindulatú szereplővel szövetkezik - és támogatja őket -, beleértve az Orosz Föderáció (Oroszország) kormányát, a Kínai Népköztársaságot, az iráni kormányt, a Hamászt és a Hezbollahot".
A dokumentum kimondja, hogy az Egyesült Államok további vámot vethet ki bármely olyan ország termékeire, amely közvetlenül vagy közvetve olajat ad el vagy szállít Kubának. A rendelet nem határozza meg a lehetséges vámok konkrét mértékét.
A rendelet szerint az elnöknek joga van felülvizsgálni vagy módosítani a vámok kivetéséről szóló döntést, ha Kuba vagy az érintett országok a politikájukat összhangba hozzák az Egyesült Államok nemzetbiztonsági céljaival és külpolitikai érdekeivel.
Bruno Rodríguez, Kuba külügyminisztere elítélte Donald Trump elnöki rendeletét, és azt "Kuba és népe elleni brutális agressziónak" nevezte, "amelyet most szélsőséges életkörülmények fenyegetnek". A külügyminiszter azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy "zsarolással és kényszerrel próbál más országokat rávenni a Kuba elleni, egyetemesen elítélt blokádpolitikájára".
Putyin újra eláraszthatja a világot dízellel: Trump megállapodása után nagy bejelentést tett Moszkva
Oroszország az év végére ismét havi 3–3,5 millió tonnára növelheti dízelexportját, ami már a válság előtti szintet jelentené.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







