A történész úgy véli, Oroszország a saját múltjának foglya, ami megakadályozza a társadalmi változásokat.
Az Egyesült Államok közvetítésével zajló ukrán–orosz béketárgyalások második napja kezdődött meg szerdán Genfben, miközben Kijevre egyre nagyobb politikai nyomás nehezedik a megállapodás érdekében – számolt be a Reuters.
A svájci tárgyalások célja a közel négy éve tartó háború lezárásának előmozdítása. A delegációk kedden már egyeztettek, és abban maradtak, hogy folytatják a megbeszéléseket, ám az alapvető kérdésekben továbbra is jelentős a távolság az álláspontok között.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közben arról beszélt, hogy az Egyesült Államok túlzott nyomást gyakorol rá a háború lezárása érdekében. Egy interjúban azt mondta, nem tartja fairnek, hogy Washington inkább Ukrajnát sürgeti engedményekre, nem pedig Oroszországot.
Donald Trump amerikai elnök az elmúlt napokban többször is jelezte, hogy Kijevnek kell lépéseket tennie a tárgyalások sikeréért, és gyors megállapodást sürgetett a konfliktus lezárására.
Zelenszkij hangsúlyozta, hogy az ukrán társadalom elutasítaná az olyan béketervet, amely az ország számára további területi engedményekkel járna, különösen a Donbasz térségében. Szerinte egy ilyen kérdést népszavazásra kellene bocsátani, amelynek kimenetele erősen bizonytalan lenne.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A genfi egyeztetések az Egyesült Államok, Ukrajna és Oroszország háromoldalú tárgyalássorozatának részei, amelyek korábbi fordulóit Abu-Dzabiban tartották, de áttörés akkor sem született. A fő vitapont továbbra is a megszállt területek kérdése és a biztonsági garanciák.
Mindeközben a harcok nem álltak le: a frontvonal mentén továbbra is zajlanak támadások, ami tovább nehezíti a diplomáciai előrelépést, és kétségessé teszi a gyors békemegállapodás esélyét.
-
Itt működünk, itt adózunk, több mint 710 milliárdot fizettünk be a költségvetésbe (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








