Irán jelentősen kiterjesztette katonai ellenőrzését a Hormuzi-szoros térségében, és a jövőben előzetes engedélyhez kötné az áthaladó hajók mozgását.
Ukrajna szankciócsomagot léptetett életbe Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök ellen, mivel aktívan közreműködik az Oroszország által folytatott háborúban. Volodimir Zelenszkij ukrán államfő szerint Minszk kritikus szerepet játszik a nyugati büntetőintézkedések megkerülésében, valamint katonai célú alkatrészeket juttat el az orosz védelmi iparnak.
Az UNN szerint az ukrán elnök február 18-án a közösségi platformokon jelentette be a Fehéroroszország vezetője elleni átfogó szankciós intézkedéseket. Zelenszkij tájékoztatása alapján az orosz katonai egységek 2024 második felében drónok irányítására alkalmas átjátszóállomás-hálózatot építettek ki fehérorosz területen. Ez a fejlesztés jelentősen megerősítette az orosz fegyveres erők támadókapacitását Ukrajna északi területein, a Kijevi és a Volinyi terület között. Az ukrán államfő kijelentette, hogy "egyes csapásokat az oroszok fehérorosz segítség nélkül nem tudtak volna végrehajtani".
Az ukrán vezetés információi szerint több mint háromezer olyan fehérorosz gazdasági szereplő van, amely kiszolgálja Oroszország háborús erőfeszítéseit. Ezek a vállalatok gépeket, ipari berendezéseket és létfontosságú alkatrészeket – köztük rakétarendszerek gyártásához nélkülözhetetlen elemeket – szállítanak orosz megrendelőiknek.
Zelenszkij rámutatott, hogy Fehéroroszországban megkezdődtek azok az infrastrukturális fejlesztések, amelyek lehetővé teszik a közepes hatótávolságú Oresnyik rakétarendszer telepítését. Ez szerinte nemcsak Ukrajnára, hanem "egész Európa számára fenyegetést jelent". Az ukrán elnök hangsúlyozta: Lukasenka amellett, hogy helyszínt biztosít a rendszernek, fehérorosz ipari szereplőkön keresztül tavaly fontos alkatrészeket és mechanikai elemeket juttatott el Oroszországnak a fegyverrendszerhez. A tervek szerint ez az együttműködés 2026-ban is folytatódni fog.
A szankciós döntés gyakorlati hatása ugyanakkor kérdéses. Lukasenka fehérorosz elnöknek feltehetően nincsenek ukrajnai vagyonelemei vagy üzleti érdekeltségei, és a háború kezdete óta nem járt ukrán területen, így a korlátozó intézkedések tényleges következményei egyelőre bizonytalanok.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Címlapkép: Purger Tamás, MTI/MTVA
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








