Egy harmincas éveiben járó olajmezői munkás egy hideg, napos, téli reggelen egy olaj- és gázfúrótelepen szivattyúzza le a vezetékeket.

Gáz és olaj nélkül: így segítené Zelenszkij Magyarországot és Szlovákiát

2025. szeptember 27. 18:58

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton kijelentette, hogy Ukrajna támogatná Magyarországot és Szlovákiát az energiahordozók alternatív beszerzésében, orosz olaj és gáz nélkül.

Az államfő közölte: Robert Fico szlovák miniszterelnökkel már megállapodott abban, hogy októberben közös kormányülést tartanak, ahol Kijev konkrét javaslatokat tesz majd. „Fel tudunk ajánlani és fel is fogunk ajánlani alternatív beszerzési lehetőségeket” – hangsúlyozta Zelenszkij. Hozzátette, hogy Budapesttel is szívesen egyeztetne, de egyelőre nem kapott jelzést a magyar féltől.

Az ukrán elnök arról is beszélt, hogy egy hónapja működik Ukrajnában egy Izraelből érkezett Patriot légvédelmi rendszer, és ősszel további kettő érkezik. Részleteket azonban nem árult el a telepítésekről.

Zelenszkij elmondta: Kijev jelezte Donald Trump amerikai elnöknek, milyen fegyvereket szeretne kapni az Egyesült Államoktól a két ország közötti 90 milliárd dolláros megállapodás keretében. Hozzátette, akár külön egyezményeket is hajlandók kötni bizonyos fegyverekről, beleértve nagy hatótávolságú rendszereket is.

„Minden orosz támadásra jelenleg kizárólag a saját nagy hatótávolságú képességeinkkel válaszolunk” – jelentette ki. Szeptember 10-én például 92 orosz drón indult Lengyelország felé, ezek többségét Ukrajna lelőtte, de 19 így is elérte a lengyel területet.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A vasárnapi moldovai parlamenti választásokra kitérve Zelenszkij figyelmeztetett: Moszkva célja, hogy befolyást szerezzen az országban, és Moszkva-barát kormányt ültessen hatalomba. Ez szerinte hosszabb távon akár orosz katonai jelenlétet is hozhatna. Hangsúlyozta: Ukrajnának, Európának és Moldovának is érdeke, hogy Maia Sandu maradjon az államfő, aki támogatja az ország EU-integrációját és tiszteletben tartja Ukrajna szuverenitását.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. május 2. szombat
Zsigmond
18. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. május 1. 20:28
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom