A szerb vasúttársaság minden járatot leállított hajnalban, órákkal a belgrádi nagy tüntetés előtt.
Ukrajna rendelkezik olyan drónokkal, amelyek két-háromezer kilométert is képesek repülni - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán New Yorkban, az ENSZ Közgyűlésének általános vitájában mondott beszédében.
"Nincsenek nálunk olyan nagy hatótávolságú és durva rakéták, amilyeneket a diktátorok szeretnek mutogatni a katonai díszszemléken, de vannak drónjaink, amelyek két-háromezer kilométert is képesek repülni. Egyszerűen nem volt más választásunk, mint szert tenni ilyen drónokra, mert meg kellett védeni az életünket" - mondta az Interfax-Ukrajina hírügynökség beszámolója szerint Zelenszkij.
Az ukrán elnök szavai szerint mostanra már több tízezer ember tanult meg profi módon ölni drónok segítségével. "Megállítani őket pedig sokkal nehezebb, mint a késsel vagy akár bombákkal támadókat. Ezt tette Oroszország a háborújával. Korábban csak a legnagyobb hatalmú államok engedhették meg maguknak a drónokat, mert drágák és bonyolultak voltak. Ma azonban még az egyszerű drónok is ezer kilométerekre repülhetnek, és ezzel megváltoztatják magát a földrajzot is" - mutatott rá.
Hozzátette, hogy ezen a héten Észak-Korea bejelentette csapásmérő drónok tesztelését, ami azt jelenti, hogy ma már a korlátozott erőforrásokkal rendelkező államok is képesek olyan fegyvereket létrehozni, amelyek veszélyt jelentenek a szomszédaikra. "Nem fog sok idő eltelni, mire megjelennek azok a drónok, amelyek egymást fogják lelőni, támadni a létfontosságú infrastruktúrát, teljesen önállóan, emberi beavatkozás nélkül, nem számítva azokat az embereket, akik a mesterséges intelligencia-rendszereket felügyelik" - hívta fel a figyelmet, rámutatva arra, hogy szükség van a mesterséges intelligencia fegyverekben történő alkalmazásának szabályozására.
Ukrajna ezért úgy döntött, hogy megnyitja fegyverexportját, hogy megmutassa partnereinek, rendszerei megbízhatóak és korszerűek, amelyek valós körülmények között, igazi háborúban bizonyítottak - jelentette ki az elnök. Kiemelte, hogy Oroszország változatlanul támadja a zaporizzsjai atomerőmű környékét, nem számolva azzal, hogy nukleáris balesetet kockáztat, és ezt a nemzetközi intézmények gyengesége miatt teheti meg.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
"Egy évvel ezelőtt figyelmeztettem a világot a nukleáris baleset kockázatára, különösen azért, mert Oroszország megszállta az atomerőművünket. Semmi sem változott. Tegnap ismét áramkimaradás volt az erőműben. Az oroszok azonban nem hagyják abba a tüzérségi támadásokat, még magának az erőműnek a követlen közelében sem. Ez a téboly pedig azért folytatódik, mert a nemzetközi intézmények gyengék" - fogalmazott Zelenszkij.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








